Nem sokat időzött Lisszabonban a jubileumi, 10. Bajnokok Ligája-trófeáját begyűjtő Real Madrid. A királyi csapat játékosai a – Carlo Ancelotti mester ünneplésével megzavart – sajtótájékoztató után röviddel a spanyol főváros felé vették az irányt.
A madridi Cibeles téren a kora hajnali órákban óriási tömeg várta a győzteseket, akik egy busz tetején utazva, lovas rendőrök kíséretében fogadták a rajongók hódolatát.
S talán még a többieknél is boldogabb volt Gareth Bale, akit tavaly 100 millió eurós (kb. 30 milliárd forint) rekordösszegért szereztek meg a Tottenhamtôl. Nos, megszolgálta az árát, miután a rendes játékidőben kihagyott helyzetei után a 110. percben végre gólt lőtt. – Ramos egyenlítő gólja után felszakadt a gát, és tudtam, hogy nyerünk – mondta Bale, aki elárulta, a vezetést jelentő fejese előtt azért imádkozott, hogy a kapuba menjen a labda.
– Az egyenlítés volt a legnehezebb, utána már könnyebb dolgunk volt. Büszkék lehetünk magunkra, újabb dicsőséget szereztünk a klubnak – mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid trénere, aki a Liverpool legendás trénere, Bob Paisley mellett immár háromszoros BL-győztes trénernek vallhatja magát. Az olasz mester korábban kétszer a Milannal nyert.
Végre a meccsen szinte végig feszülten játszó Cristiano Ronaldo is hátradőlhetett, a Manchester United után a Reallal is feljutott a csúcsra. Igaz, a már padlón heverő Atlétinek lőtt büntetője után úgy ünnepelte magát, mintha ő döntötte volna el a meccset, és a lefújás után nem sokkal a párjáról, Irina Sajkról és magáról készült képet töltött fel a világhálóra. – A szurkolóink büszkék lehetnek ránk, nem kell szomorkodniuk, jövőre ismét versenyben leszünk – nyilatkozta az Atlético mestere, Diego Simeone, akit játékosaival együtt vastapssal köszöntöttek a drukkerek.
Suárezre fáj a foguk
Még be sem tették a Bernabéu-stadion vitrinjébe a BL-trófeát, máris a jövővel foglalkoznak a madridi vezetők. Ismét nagy bevásárlásra készülnek, az angol Daily Star információi szerint Luis Suárezre fáj a foguk, s akár 100 millió fontot (37 milliárd Ft) is megadnának érte. Nem csoda, hiszen a Liverpool csatára pazar szezont hagyott maga mögött, és Carlo Ancelotti – állítólag – elégedetlen Karim Benzema teljesítményével. – Benzema jó játékos, de kevesebb gólt lőtt, mint amennyit vártak tőle – nyilatkozta Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.