A csúcstámadásnak több érdekessége is akadt. Például mindjárt maga a rajt, hiszen a hivatalos rajtidőpont előtt a mezőny legidősebb indulója, a 79 éves Fehér Károly indulhatott el az útra, hogy őt külön is megünnepelhessék. Pontosan 12 óra 40 perckor elindult a Suhanj! alapítvány külön kis csapata. A kékbe öltözött 14 futó 7 kerekesszékes, futószékes sérült kisgyereket tolva, illetve kísérve rajtolt, minden bizonnyal hatalmas élményt szerezve a székekben ülő mosolygós kislányoknak és kisfiúknak.
Háromnegyed egykor aztán elrajtolt a mezőny. 11 embernek különösen érdekes volt a Kékes Csúcsfutás, ugyanis az esemény 15. jubileuma alkalmából 2012-ben a szervező BSI megalapította a Kékes Csúcsfutók Klubját, amely klubnak tagja lehet minden olyan futó, aki 15 alkalommal teljesítette a Kékes Csúcsfutást. Nos, idén az említett 11 futó volt, aki eddigi 14 teljesítésével esélyes lehetett a klubtagságra – és őket mind név szerint üdvözölhették a szurkolók a rajtnál. Rajtuk kívül egyébként 19 ember eddig minden alkalommal benevezett és fel is futott a csúcshoz, újabb 4 futó pedig csak egy alkalommal hiányzott.
Talán a szokatlanul meleg idő okozta, hogy az eddigi pályacsúcstól elmaradtak a legjobb eredmények, de így is szenzációs idővel ért fel a verseny első három helyezett női és férfi futója – a női győztes, a 43 éves Merényi Tímea Krisztina 51:39 percet teljesített, a férfi győztes, a 30 esztendős Bogos Tamás 47:59-cel ért célba.
A mögöttük érkező 1700 futó pedig ugyancsak szenzációs kedvvel és boldogan támadta meg az utolsó meredek emelkedő után a célt jelentő csúcskövet. Órákig tartott, míg mindenkiről elkészült a dicsőséget és győzelmet jelentő fotó róla és a nemzeti színű kőről az ország tetején.
Az csak külön érdekessége volt a napnak, hogy számos futó lefele is megtette a távot futva, tapsolva és szurkolva a még felfelé tartóknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.