A ballagás és a magyar írásbeli érettségi közé szorította a budapesti Final Fourt Korsós Dorina. A női kézilabda BL-címvédő Győri Audi ETO balszélsője pénteken délelőtt köszönt el végleg az iskolától, több osztálytársával azonban sokszor fog még találkozni, hiszen a Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ egyik osztályába szinte kizárólag kézisek jártak.
– A testnevelés is érettségi tantárgy, így tulajdonképpen az iskolában is számot kell adnunk kézilabdatudásunkról – mondta Dorina, aki tavaly is tagja volt a későbbi BL-győztes győri csapatnak, most azonban több játéklehetőséghez juthat.
– Az igazi vizsga persze Budapesten, a BL négyes döntőjében lesz. Címvédőként nyilván nehezebb pályára lépni, de sokat segíthet az, hogy a közönség minket támogat majd.
Kecskemétről utaztak a győri ballagásra Dorina szülei, akik a Papp László Sportrénába is elkísérik lányukat. Annál is inkább, mert szakértőnek számítanak a sportágban, mindketten kézilabdáztak, sőt a papa tanította meg az első mesterfogásokat a lányának.
– Hétfőn reggel a magyar írásbeli érettségire megyek, bár a döntőhöz közeledve nem a tanulás miatt izgultam – folytatta Dorina. – Nagyon bízom benne, hogy Bajnokok Ligája-győztesként kezdhetek neki a feladatnak. Fontos, hogy ez a megmérettetés is jól sikerüljön, mert a Semmelweis Egyetem sportszervezői szakára szeretnék bejutni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.