Alonso egy kissé alátett Vettelnek. A hétvégi barcelonai futam előtt a BBC-nek adott nyilatkozatában azt fejtegette a Ferrari spanyol pilótája, hogy idén elég szerény produkcióval lepte meg a szurkolókat a német. Olyannyira, hogy új csapattársa, Daniel Ricciardo négy futamból háromszor gyorsabb volt nála.
Alonso az elmúlt idény végén azt fejtegette, hogy ha 2014-ben a német Red Bullja ugyanolyan lesz, mint a többieké, és mégis sorra nyeri a futamokat, akkor tényleg a legjobbak közé tartozik, de ha nem tud felkapaszkodni a dobogóra...
– Még csak négy verseny ment le, így a Red Bull még javíthat, különösen akkor, ha a Renault-motorokba több erőt pumpálnak – tompította tavalyi mondandója élét Alonso, aki talán azért fogalmazott óvatosan, mert a Ferrari sincs éppen a csúcson, eddig mindent visz a Mercedes. Ahol egyre kellemetlenebbül érzi magát a Lewis Hamilton sikerszériája miatt második helyre kárhoztatott Nico Rosberg.
– A múlt héten a DTM-futamon Juan Manuel Fangio 1954-es Mercedesét, az Ezüst Nyilat vezettem, ez ad erőt ahhoz, hogy végre legyőzzem Lewist – mondta Rosberg.
Mindenesetre Hamiltont nem ijesztette meg Rosberg fogadkozása, a brit pilóta volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj első két szabadedzésén, és aligha jó jel, hogy Vettel Red Bullja négy kör után egy elektromos hiba miatt leállt, ezért a második szabadedzésen nem is indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.