Tízmillióba kerül a magyar vasember hobbija

Vasember
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 06. 09:15
A magyar sportban több olyan extrém sportoló is akad, akiket a világban jobban ismernek, mint itthon. A 34 esztendős győri Rokob József itthon is népszerű.
dd

A múlt heti 7. Spuri Balaton Szupermaraton 1600 indulója közül alig akadt olyan, aki a közel 200 kilométeres Balaton-kerülés során meg ne veregette volna a vállát és főleg meg ne kérdezte volna, hogy lett belőle a világ legjobbja, aki harminc nap alatt harminc Ironmant teljesített.

114 km úszás, 5400 km kerékpározás, 1266 km futás – egy hónap alatt, rövidke alvásokkal. A meze hátán egy sólyom képét viselő Rokob mind a harminc célba érkezésekor csak annyit mondott: – A sólyom leszállt.

– Józsi készülgetett is, meg nem is élete első Ironmanére – meséli a felesége. – Igaz, hogy szokása volt Győrből Miskolcra kerekezni, a futást megoldotta azzal, hogy a megye II-ben volt játékvezető, az úszás viszont kimerült a mellúszásban. Egy nappal a nagyatádi verseny előtt szólt, ha szerzek fekhelyet, megyünk. A szállást bonyolultabb volt felkutatnom, mint neki teljesítenie az Ironmant, vagyis: lefutni a maratont, tekerni 180 km-t és úszni 3,8 kilométert. Ő erre született.

Mivel Rokob nem csak a sportban, de az üzletben is sikeres, megengedheti magának, hogy eddig már tízmilliót költött a hobbijára.

– Én nem meggazdagodom, hanem csak elszegényedek a sport miatt – állítja. Felesége is átsiklik ezen a témán, maga is sportolt, megérti, hogy a férje szenvedélye kissé költséges.

– Nem akarom lebeszélni róla, de nem is tudnám. A vágyak azért vannak, hogy beteljesüljenek – mondja az asszony.

Hogy ki a főnök otthon? – Egyszer ő, egyszer én – feleli a sportember, akinek szerencséje van, hiszen tökéletes párra talált: neje, Rita minden versenyén kerékpárral kíséri és frissíti a férjét. Ez csak karácsony óta változott, amikor megérkezett a család igazi főnöke, Réka.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.