Sikéék felfegyverkeztek

tőr
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 08. 13:15
A futócéllövő Sike József 44 egyéni érmet szerzett eddig világversenyen, mégis szívesebben büszkélkedik a gyerekeivel. Mindketten tagjai a tőrözők utánpótlás-válogatott keretének.
csb

A lőtéren mindig higgadt Sike József nem tagadja, a gyerekei vívóversenyein eleinte igazi vérmes szurkolóként viselkedett.

– Kezdetben rendesen beleéltem magam a drukkolásba. Nehéz volt megszokni, hogy míg lövészetben, ha hatost lősz, akkor az hatos, ha meg tízest, az tízes, addig a vívásnál az ítéletek nem ennyire egy­ér­tel­műek, sok múlik a zsűrin – mondja Sike. – De ma már higgadtan tudom nézni a gye­rekek versenyeit. S nagyon büszke vagyok rájuk, amikor dobogóra állnak. Nóri érmeinek már külön polcot kellett csinálni.

A lelkes édesapa egyébként a vívópást mellett is otthonosan mozog, ugyanis hetente egyszer afféle „botcsinálta” edzősegédként segít levezényelni a Szegedi Tudományegyetem Vívó Klubjának tréningjét. ­Ráadásként a fegyvereket is karbantartja.

– Felcsaptam a klub fegyvermesterének, mintegy hatvan versenyző hordja hozzám a tőrét – folytatja. – Nem nagy ördöngösség, inkább időigényes, néha éjfélig javítgatom a fegyvereket. Pedig a munka és a saját edzéseim mellett nem állok túl jól a szabadidővel.

Mert hiába lő már 33 éve, még mindig naponta teljesíti az edzésadagját.

– A gyerekeim is látják, hogy amikor az öregük hazajön a melóból, hiába fáradt, odaáll edzeni. S a munkának megvan az eredménye – tette hozzá.

Legutóbb a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokságon például egy bronz­érem és egy világcsúccsal megspékelt csapatarany. Az is igaz viszont, hogy szinte sosincs a családnak szabad hétvégéje, a feleséget, Editet kivéve valaki mindig versenyez – van, hogy hárman a világ három különböző pontján. De mint a családfő viccesen megjegyezte, már hiányzik, ha nem kell valahová utazniuk.

Hosszú, szép pályafutás

Sike József 1981-ben keveredett le a lőtérre, rá öt évre pedig már első Európa-bajnokságára utazott. Hosszú évek óta szinte alig akadt olyan világverseny, amelyen ne állt volna dobogón. Valójában már maga sem tudja, összesen hány érme van, de azért a világversenyek egyéni eredményeit számon tartja.
Világbajnokság: 3 arany, 2 bronz
Európa-bajnokság: 7 arany, 9 ezüst, 10 bronz
Világkupadöntő: 1 ezüst, 1 bronz
Világkupa: 6 arany, 2 ezüst, 3 bronz 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.