Saját játékosát vágta orrba az edző

teniszlabda
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 19. 23:15
Forrnak az indulatok Blackpoolban, ahol a csapat a másodosztályú bajnokságban a kiesés szélén táncol. A szurkolók tüntetnek, miközben a segédedző saját játékosát nyomta orrba.
turcsik

Elképesztő jeleneteknek lehettek szemtanúi a Blackpool-Burnley (0-1) angol másodosztályú bajnokira kilátogató nézők. Miután az élvonalba jutásra pályázó vendégcsapat a második félidőben megszerezte a vezetést, a feldühödött hazai szurkolók teniszlabdákat és mandarinokat dobáltak a pályára, és néhányan be is szaladtak a játéktérre, így megszakítva a mérkőzést kétszer is néhány percre.

Az elkeseredett rajongók ezzel az akcióval a klub tulajdonosa, Karl Oyston ellen tüntettek, aki szerintük nem fordított elég pénzt a nemrég még élvonalban szereplő csapat kellő megerősítésére. A nem mindennapi pillanatoknak azonban ezzel még nem volt vége: Bob Malcolm segédedző ugyanis nem sokkal később nemes egyszerűséggel ököllel arcon nyomta a becserélésére várakozó Stephen Dobbie-t, akivel korábban még együtt futballozott a skót Rangersben.

Hogy a szakembernek mi volt a problémája, a meccs után sem derült ki, a megbízott játékos-menedzser, Barry Ferguson szerint azonban nincs komoly gond. – Az érzelmek egy kissé magasra csaptak, de nincs ezzel problémám. Mindketten szenvedélyesek – magyarázta a szakember. – Ami a szurkolókat illeti, minden joguk megvan hozzá, hogy kifejezzék a nemtetszésüket az elnökkel, vagy a vezetői stábbal szemben, csak szerencsésebb lenne, ha ezt a meccsek előtt, vagy után tennék.

A teniszlabda pályára dobálása egyébként Svájból ered, 2010-ben ugyanis a Luzern–Basel mérkőzésre kilátogató drukkerek ilyen módon tüntettek amiatt, hogy egy Roger Federer–Novak Djokovics tenisztalálkozó miatt 12:45-re módosították a focirangadó kezdési időpontját. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.