Ronaldo és Bale a Bayern München mumusa

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 23. 11:15
Nem elég, hogy a világ legjobb klubcsapatának tartják jelenleg a Bayern Münchent, így eleve esélyesebb a Real Madridnál a BL-döntőbe jutásra, még a statisztika is a bajorok mellett áll.
tn

Pazar ösz-sze­csapást ígér a kilencszeres BEK-, illetve BL-győztes Real Madrid és az ötszörös nyertes Bayern München párharca a BL lisszaboni döntőbe jutásáért. Különös pikantéria, hogy a németek vezetőedzője az a Pep Guardiola, aki a Barcelona trénereként 15-ször csapott össze a madridiakkal.

A katalán szakember remek mutatót tudhat magáénak, hiszen négy döntetlen mellett kilencszer sikerült győzelemre vezetnie fiait a királyi gárda ellen. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a bajorok az eddigi öt egymás elleni BL-elődöntő során négyszer túlverekedték magukat a Realon – legutóbb 2012-ben 3-3-as összesítés után tizenegyesekkel –, akkor kijelenthetjük, hogy statisztikai szempontból nem várja jó előjelekkel a viadalt Carlo Ancelotti együttese. Ami mégis bizakodásra adhat okot hazai oldalon, hogy nagy valószínűség szerint bevethető lesz ma este az elmúlt hetekben combizom-szakadással bajlódó Cristiano Ronaldo, és az enyhébb influenzán áteső Gareth Bale is.

A világ két legdrágább játékosának szereplése döntően befolyásolhatja a párharc végkimenetelét, nem véletlen, hogy Guardiola külön gyakoroltatta az edzéseken, hogyan zárják le a területet a két szélvészgyors támadó előtt. – A Dortmund és a Real a világ két legjobban kontrázó együttese, ha nem fordítunk kellő figyelmet Ronaldóra és Bale-re, kivégezhetnek bennünket – figyelmeztetett a spanyol edző.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.