Sport

Pályaedzője váltja a Vidi portugál mesterét?

Bors

2014. április 7. hétfő 09:15

Szabotálták a Vidi-drukkerek a Videoton Kecskemét elleni vesztes meccsét. Állítólag José Gomes vezetôedzô körül is fogy a levegő, miközben befektetői téren is nagy változás várható.

Látványosan elfordult a székesfehérvári B-közép José Gomes edzőtől, noha a szakember a téli alapozást követően kijelentette: ilyen kiváló erőben sosem kezdte a tavaszi idényt a Vi­deoton.

Ebből nem sokat látunk, a tabellán harmadik fehérváriak mestere pedig már mással takaródzik. Azt állítja, jól dolgozik, csakhogy nem futballozhat játékosai helyett… A munkáját ért negatív megjegyzésekkel kapcsolatban kijelenti, bírja a gyűrődést, húsz éve tréner. A kritikák pedig csak záporoznak, a DVSC elleni sorsdöntő, 2-1-es Vidi-vereséggel végződött hazai rangadón alig szurkoltak a fehérvári ultrák, Gomest pedig melegebb éghajlatra küldték.

A DVSC elleni derbin Gomes távozását követelték a drukkerek, Kecskemétre már el sem utaztak (fotó: MTI)

A bojkott folytatódott, a szombati kecskeméti, 3-1-es Vidi-zakót a megszokott 5–700 fehérvári szurkoló nem látta, inkább otthon maradtak.

A Vidihez közel álló informátorunk szerint a portugált a hátralévő hét fordulóra a helyén hagyják, mert talán nemzetközi kupaszereplést érő helyre lavírozik a csapatával. Ha mégis menesztik, spanyol pályaedzője, Joan Carillo Milán lép a he-lyére. Állítólag a légiósok és a magyar futballisták viszonya is minden, csak nem baráti.

A helyzet nem rózsás, s erre a jelenlegi, Garancsi István vezette befektetői csoport is rájött, ezért tagjai nyáron távozhatnak. Benyomul a német tőke, közelebbről az a Mercedes, amelyik a veszprémi férfi kézilabdaklubnak is biztos anyagi hátteret nyújt. Garancsiék pedig állítólag Dunaújvárosba költöznek.
 

További cikkek

Küzdelem

Csollány Szilveszter ötven napja van kómában, Zacher Gábor szerint van remény

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Helyszíni fotók: rommá törtek a kocsik a tatabányai halálos balesetben

astronet.hu

A hétvége horoszkópja: új és szokatlan ismeretségek, váratlan szerelmek tűnhetnek fel a hétvégén

origo.hu

Ügyesen feltette a BMW-s a hóláncot, csak azt nem találta el, melyik kerékre kellett volna

hirtv.hu

Hiába rohantak a mentők: Szörnyethalt egy 22 éves nő

boon.hu

Luxusjárműveket vett Miskolc baloldali vezetése

origo.hu

Tragédia: nem tudták megmenteni a beteg medvebocsot

vg.hu

Hatalmas pofont kapott a Netflix

origo.hu

Megállítottak egy autót a zalai rendőrök, őket is meglepte, mit találtak, amikor átnézték - fotók

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: az oroszok nem bírták a hajrát a spanyolok ellen

vg.hu

Februártól kötelező a koronavírus elleni oltás Ausztriában

origo.hu

Meghalt Hardy Krüger, A híd túl messze van és a Barry Lyndon sztárja