Klicsko sikerében hisz a magyar bíró

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 24. 13:15
Enyedi Zoltán személyében magyar pontozóbírója is lesz a Klicsko–Leapai WBO nehézsúlyú vb-címmeccsének. Enyedi bíráskodott Leapai legutóbbi meccsén is, ezért hisz Klicsko sikerében.
T. R.

Enyedi Zoltánnak, az idén negyvenéves pontozóbírónak kacskaringós útja vezetett a bokszig.

– Szerettem a küzdősportokat, de a boksz nem állt hozzám közel – meséli a bíró, aki 15. vb-címmeccsén működik közre a hét végén. – Felnőtt fejjel szerettem bele, eljártam Szántó Öcsi bácsihoz bokszórákat venni, s a közeg is megfogott. Kovács Kokó Istvánnal jártam a WBO-rendezvényeket, ő ösztönzött arra, hogy próbálkozzam meg ezzel a hivatással. Elvégeztem egy tanfolyamot itthon, majd Amerikában is részt vettem oktatáson, s 2007-ben pontoztam először.

Első vb-címmeccséhez rossz emlék fűzi: Balzsay Károly veresége alkalmával kellett pontoznia. Ám ez sem szegte kedvét, ma már elismert bírónak számít, olyannyira, hogy amikor szóba került, esetleg a mérkőzésvezetéssel is meg kellene próbálkoznia, Kokóval konzultálva úgy döntött: nem kockáztatja a már kivívott pozícióját.

Enyedi Zoltán a szombati, oberhauseni Klicsko-meccsre más szemmel néz, mint mi. Ugyan Klicsko a legnagyobb név, akivel összehozta a sors, szakmailag azonban nem ezt a meccset tartja a legnagyobb kihívásnak.

– Azok a mérkőzések nehezebbek, ahol nagy a küzdelem – folytatja a bíró. – Én pontoztam Leapai legutóbbi, Gyenyisz Bojcov elleni győztes meccsén, ez és a statisztikák alapján azt mondhatom, hogy Klicsko az esélyes, persze bármi megtörténhet.

A bírónak egyébként civilként is köze van a sporthoz, egy vagyonvédelmi cég vezetője, amely többek között az újpesti futballklub eseményeit biztosítja. Új hobbija pedig a futás. Kokó, aki az utóbbi két évben igazi futónagykövet lett, őt is megfertőzte: április 13-án Bécsben már félmaratont teljesített.

– A Klicsko-meccs előtt is futok tíz kilométert, sokkal jobban tud összpontosítani az ember, ha előtte mozog egy kicsit, és ennek köszönhetően kitisztul a feje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.