A Nyírő Gyula Kórházban gyógykezelik Törőcsik Andrást, az Újpest egykori 45-szörös válogatott focistáját, aki egy budafoki mulatság után elesett, és olyan erősen beütötte a fejét, hogy márciusban agyműtétet hajtottak rajta végre. Kevesen mehetnek be hozzá, a Borsnak egy családi barát beszélt az állapotáról: ő úgy értékelt, hogy az egykori klasszis gyógyul.
– Régi barátom Andris, ezért amint lehetett, bementem hozzá – mesélte az asszony. – Örömmel fogadott, elvégre három évtizedes barátság fűz hozzá. Kérdezte is, mikor megyünk a BVSC-be, mert azt a klubot nagyon szerette. Ottjártamkor Polonkai Zoltán is vendégeskedett nála a kórházban, pörköltet vitt neki.
A családi barát elmondta, Törőcsik mozgása egy kicsit lassúvá vált, de mindent megért, reagál a külvilágra, az ismerőseivel érthetően kommunikál, röviden: gyógyul. Annak kifejezetten örül, hogy a régi haverok, egykori játszótársak meglátogatják, járt benn nála például az egykori újpesti válogatott balszélső, Zámbó Sándor.
– Sajnos Andris a cigarettáról nem szokott le, vittem be neki, óránként egyet elszívhat. Nem csak az állapota, a kedve is örvendetesen javul: lejött velem a kórház büféjébe, ahol kedvenc jégkrémével és egy kávéval leptem meg őt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.