Sűrű programja volt az elmúlt napokban Gyurta Gergelynek. Az Újpest Eb-aranyérmes úszója előbb a mexikói Cancúnban versenyzett, és negyedik lett a 15 kilométeres távon, majd levezetésként Grazban állt rajthoz, másik kedvenc távján, 1500 méteren. Nem rossz, főleg annak ismeretében, hogy háromhetes kemény floridai edzőtáborozás után ütemezte be a megméretéseket.
– Elég jól ment a versenyzés Mexikóban, bár a hosszú távhoz képest szinte elviselhetetlenül meleg, majd harmincfokos volt a víz – mondta a jövő heti Budapest-bajnokságra készülő ifjabbik Gyurta.
– Ráadásul a rajt előtti napokban elég komoly vihar tombolt a környéken, a tenger tele volt uszadék fával és hínárral, és nagyon hullámzott. Szóval nem csak az ellenfelekkel kellett megküzdenem. A szokásos két kiló helyett legalább hármat leadtam a három óra alatt.
Nem csoda, hogy amikor lepihent a verseny után, alig tudott elaludni, hosszú ideig úgy érezte, mintha hullámozna alatta az ágy. Ráadásul ilyenkor egy darabig még enni sem tud az ember, teljesen összehúzódik a gyomra. Márpedig Gegének nem kell fogyókúráznia.
– Sőt inkább hízókúráznom kellene, de bármennyit is eszem, az edzéseken és a versenyken lejön rólam. Cancúnban pedig órákkal azután, hogy kijöttem a vízből, még mindig sós volt a szám, így mindennek egyforma íze volt – tette hozzá az úszó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.