A Barcelona brazil védője olyat tett, amit még senki. A futballpályákon, hiába a világméretű kampány, még mindig gyakori a rasszizmus. Alvest egy bedobott banánnal próbálták megalázni, 2013-ban a Real Madrid elleni Király-kupa elődöntőben huhogással bosszantották.
Akkor sem ugrott a provokációra, most sem, sőt, ezúttal egyedülálló módon, döbbenetes hidegvérrel és humorral felkapta a banánt és falatozott belőle. Későbbi nyilatkozatával pedig jól odapörkölt az ízléstelen drukkereknek.
– Tizenegy éve játszom Spanyolországban, és mindig ugyanaz történik – mondta. – Nem tudom máshogy elviselni az egészet, csak humorral. Muszáj, hogy ne törődj az egésszel, mert csak felhúzod magad, úgysem tudsz változtatni az egészen. A baj velük van, elmaradott, szűklátókörű emberek.
Alves a banános intermezzo után egyébként elvégezte a szögletet, majd kisvártatva a következő beíveléséből csapata öngóllal szépített, végül 2-0-ról 3-2-re nyert a Barcelona.
– Jól jött a banán, energiát merítettem belőle – viccelődött még a végén Dani Alves, akivel azonnal közösséget vállaltak barátai, ismerősei. Barátnője és családja azonnal banános fotót töltött fel az egyik közösségi portálra, ahogy Neymar és az ő családja is. Gary Lineker egykori angol futballsztár, mostani szakkommentátor is kalapot emelt a nem éppen hétköznapi tett előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.