Andy Carroll törött ujjal játszott
Az Evereton 1-0-ás hazai győzelme a West Ham ellen nem is annyira a technikai megoldások és az iram miatt érdemelt figyelmet. Andy Carroll, a vendégek csatára csereként állt be a 29. percben, és tíz perccel később egy ártalmatlan ütközés után eltört az egyik ujja, mégis folytatta a meccset.
Nem veszítette el a jókedvét, később megjelentette a furcsán kicsavarodott ujját a közösségi oldalon: na, merre mutatok, megjegyzéssel.
Lefejelte az ellenfél Játékosát az edző
Angliában az oldalvonalon túl is több történik, mint máshol a játéktéren. A Newcastle 3-1-re vezetett a Hull ellen, amikor a vonalon túlra perdült labda után igyekvő hazai játékos, David Meyler összeütközött Alan Pardew-val, mire a Newcastle ősz hajú mestere lefejelte.
Az ebből kialakult dulakodás végén kiállították a trénert, aki a BBC kamerája előtt elnézést kért. Ennek ellenére 37 millió forintos büntetést kapott.
– Ez is bizonyítja, milyen nagy nyomás alatt dolgoznak a Premiership trénerei – védte meg a kollégát Steve Bruce, a Hull edzője.
Már bajnok a Chelsea?
A számmisztikusok szerint a Chelsea máris bajnoknak tekintheti magát. José Mourinho mester ugyanis az elmúlt 12 évben mindig aranyat nyert aktuális csapatával (Porto: 2003, 2004, Chelsea: 2005, 2006, Inter: 2009, 2010, Real Madrid: 2012), ha február végén a tabella élén állt.
Nos, a Chelsea a Fulham elleni 3-1-es sikere után már 4 ponttal áll az élen, mögötte az Arsenal Stoke elleni botlását kihasználó Liverpool következik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.