Gyengén sikerült Pintér Attila bemutatkozása a magyar válogatott élén. Az első negyedóra után a finneké volt a játéktér.
Sikerre szomjazó szurkolók töltötték meg a győri stadion lelátóit.
A magyar labdarúgás közelmúltbeli kudarcainak ismeretében már az is elismerésre méltó, hogy telt ház fogadta Pintér Attila szövetségi kapitány debütáló csapatát, amely a hosszas titkolózás után az alábbi összeállításban kezdett: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász, Leandro – Varga J. – Lovrencsics, Sándor Gy., Koman, Dzsudzsák – Rudolf
Nos, a régi-új fiúk nem okoztak csalódást – vagy negyedórán át. Az elején ugyanis meglehetősen aktívak voltak a mieink. Olyannyira, hogy Rudolf Gergely a 13. percben vezetést szerzett, miután Leandro félpályás ívelését elvétette a finn védő, és a győri csatár körülbelül 20 méterről a hálóba lőtt.
Azt csak nagyon óvatosan tesszük hozzá, hogy a gólban vastagon benne volt a kapus, s hogy Rudolf – valljuk be! – kézzel tette maga elé a labdát.
A vezető gól után pedig szépen hátradőltek Dzsudzsák Balázsék, és mintegy belülről, a pályán ténferegve nézték a meccset. Nekik minden bizonnyal tetszett, mert semmit sem tettek annak érdekében, hogy felpörögjön a játék. A derék finn futballiparosok annál többet, kétszer is kiegyenlíthettek volna.
Sokért nem adtuk volna, ha kiderül, mit mondhatott a kapitány a szünetben a fiúknak, mert a folytatásban sem szaggatták az istrángot. Egyre bátrabban játszottak a vendégek, Koman Vladimir pedig ajtó-ablak helyzetben is hibázott. A lelátón ülők biztatása sem ért sokat, alig-alig akadtak igazi futballra emlékeztető momentumok. S mielőtt elaludtunk volna, egyenlítettek a vendégek, és a végén büntetőből megszerezték a vezetést is: 1-2.
Ezek után aligha kell irigyelni Pintér Attilát…
