Következő lépés: Pulai Imre bobozásra vált

Pulai Imre
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 24. 12:15
Pozitív impulzusokkal tért haza a siguldai jégteknőből Pulai Imre, aki eldöntötte, szánkó helyett bobra vált. A sportember szerint így nagyobb esélye lesz kijutni egy téli olimpiára.
turcsik

A kenu párosban olimpiai bajnok Pulai Imre állhatatos, habár már a 47. életévében jár, még mindig nem tett le arról, hogy az ötkarikás játékok téli változatára is kvalifikálja magát. Köztudott, hogy a remek fizikumú sportember az elmúlt években a szánkózással próbált elismertségre szert tenni, ám a rengeteg erőfeszítés és a kellő kvalifikációs pontszám megszerzése ellenére a legutóbbi, szocsi olimpiáról is lemaradt.

– Még mindig bosszant, hogy a sportpolitika áldozata lettem, egy dél-koreai lányt favorizáltak velem szemben, mert négy év múlva az ázsiai ország rendezi a téli olimpiát – magyarázta Pulai. – Nem adom fel azonban az álmomat. Nemrég jöttem vissza Lettországból, ahol a szkeletont és a bobozást is kipróbáltam, és az utóbbi nagyon feküdt nekem. Elhatároztam, hogy bobozni fogok.

Pulai a siguldai pálya igazgatójának segítségével ismerkedhetett meg a sportággal, és alkalmi partnerével két másodperccel vertek egy megszokott környezetben lesikló lett női párost.

– A szkeletonhoz túl magas vagyok, viszont a bobozásnál előny a magasságom, mert jól kilátok, így pedig könnyebb a kormányzás. A szánkós múltam is sokat segít, hiszen valamennyi jégteknőt ismerem, tisztában vagyok az ívekkel, a bobot ráadásul könnyebb is irányítani. Világbajnokságon indulhatok más nemzetiségű társsal, de az olimpiára keresnem kell magyar partnert.

– A szponzoraim továbbra is támogatnak, már megkértük az engedélyt a Nemzetközi Bobszövetségtől is a versenyzéshez. Ha megkapom, egyes pályákon ingyen juthatok kölcsönbobhoz, illetve bérlési lehetőség is van. Egyöntetű vélemény, hogy bobozásban könnyebben kvalifikálhatom magam az olimpiára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.