Gyermekáldás miatt szárnyal Lencse

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 27. 08:15
Július elejére várja kislánya, Zara születését Lencse László, a Puskás Akadémia csatára, és felesége, Ancsa. A futballista szerint a rendezett magánéletének köszönheti a sok gólját.
turcsik

Megfejtettük, mitől szárnyal mostanában Lencse László, a Puskás Akadémia góllövőlistát vezető támadója. A legutóbbi fordulóban mesterhármast szerző futballistának hat hónapos terhes a felesége, Ancsa.

A szülés július közepére várható, így a Lencse család már azt is tudja, hogy a gyermek kislány lesz, akinek a Zara nevet adják.

– Természetesen pozitív hatással van rám a pályán, hogy a feleségem babát vár, izgatottan várom Zara érkezését – árulta el a Simon Attilával és Nikolics Nemanjával egyetemben 13 találatnál járó csatár. – Örömmel mondhatom, hogy harmonikus a magánéletem, és az is sokat számít, hogy végre nyugodt idényem van, nem kell azon idegeskednem, hol találok csapatot.

A Videotonnál korábban nélkülözött csatár néhány fordulóval a bajnokság megkezdése után csatlakozott a Puskás Akadémiához, akkoriban foganhatott a baba is.

– Miután nyáron összeházasodtunk Ancsával, és októberre eldőlt a sorsom, elkezdtünk építkezni Győrszentivánon. Fent is tudták, hogy most már jöhet a baba. Abszolút tervezett volt, mindketten szerető családban nőttünk fel, és mi is ilyen hátteret akarunk teremteni a gyermekünket. Csodálatos környezetben, az erdő mellett fogunk lakni, ami nekem azért is fontos, mert a szabadidőmben vadászom. A foci és a hobbim miatt fiút szerettem volna jobban, de nagyon örülök a kislánynak is, egyedül a későbbi hódolóitól tartok – mesélte a csatár.

Lencse elárulta, Ancsa és a családtagjai éppen a hét végén voltak kint idén először a meccsén, és a góljainál Zara nagy rúgásokkal jelezte az anyukája pocakjában, hogy büszke az apjára. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.