BL: csak a visszavágón játszhat a Real hóhéra

Borussia Dortmund
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 22. 14:15
A még versengő három spanyol csapat közül csak kettő kerülhet elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, tudniillik a nyolc között a favoritok egyike, a Barcelona megütközik az Atlético Madriddal.
sz-ó

Pénteken Nyonban megejtették a BL-negyeddöntő sorsolását – az első meccseket április első két napján, a visszavágókat hetedikén és nyolcadikán játsszák –, melynek érdekessége az volt, hogy az abban érdekelt együttesek kivétel nélkül a sorozat korábbi csoportelsői voltak. Andoni Zubizarreta, a Barcelona sportigazgatója ezt megfejelte azzal, hogy minden idők legerősebb nyolcasának titulálta a mezőnyt.

Riválisukat, az Atléticót nehéz ellenfélnek nevezi, mert Diego Simeone edző csapata legutóbb például 5-1-gyel ütötte ki a hétszeres BEK/BL-első AC Milant. A harmadik spanyol klub, a Real Madrid Keselyű becenevű igazgatója, Emilio Butragueno tippje szerint a legutóbbi kiírás elődöntőjében őket taccsra tévő Dort­mun­don revánsot vesznek. Annak kifejezetten örül, hogy a madridi első derbin a legutóbbi sorozat elődöntőjének odavágóján mind a négy dortmundi gólt szerző Robert Lewandowski eltiltás miatt nem szerepelhet.

A címvédő Bayern München holland csatára, Arjen Robben repes az örömtől, a Manchester Unitedet „óriási sorsolásnak” nevezte, hozzátéve, hab a tortán hogy az első találkozót az Old Traffordon játsszák. A negyedik párról a Paris Saint-Germaint trenírozó Laurent Blanc úgy véli, idén vagy a következő BL-ben az első helyet célozzák meg. Ez most azért rázós ügy, mert a Chelsea jól felépített együttes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.