Adams tragédiája óta átok ül a Fradin

Thomas Doll
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 19. 12:15
Tíz fordulóval a vége előtt csak a 8. helyen áll az FTC, amely az új német edzővel, Thomas Doll-lal csak két pontot gyűjtött tavasszal. Még tart a türelem, de a hétvégén elfogyhat.
(turcsik)

Visszafogottan kezdte a tavaszt a bajnokságban a Ferencváros. Három forduló alatt mindössze két pontot sikerült begyűjtenie a középmezőnybe visszacsúszó csapatnak a télen szerződtetett Doll-lal, aki ezzel az utóbbi tizenöt év második legrosszabbul rajtoló Fradi-edzője. Az idény előtt még bajnoki címről, menet közben már „csak” európai kupaindulásról álmodozó klubnak lassan minden reménye szertefoszlik, hiszen a jelenleg harmadik Győrtől öt pont a lemaradása.

Óriási probléma, hogy Akeem Adams tragédiája, illetve az Újpest tavaly szeptember 22-i legyőzése óta a zöld-fehérek képtelenek ideiglenes otthonukban, a Puskás-stadionban győzni, így pedig lehetetlen komolyabb célokért harcolni. Doll szerencséje, hogy mind a klubvezetés, mind a szurkolók részéről egyelőre élvezi a bizalmat, ám köztudott, a legnépszerűbb magyar klubnál gyorsan elfogyhat a türelem.

– Játékban nincsen különösebb probléma, a Győr és a DVSC ellen egy-egy félidőben kifejezetten jól futballozott a Fradi, és az MTK-val szemben is hatalmasat küzdöttek a focisták, de a győzelmek elmaradtak, a mérkőzések pedig fogynak. A hátralévő tíz fordulóban öt siker is kevés lehet a dobogó eléréséhez – magyarázta László Csaba, a csapat korábbi edzője.

– Nincs könnyű helyzetben Doll, mert egy új futballközegbe került, megörökölt egy gárdát, ráadásul a nyomás is óriási rajta. Egyértelmű, a Puskás-aréna nem tud olyan pluszt nyújtani, mint korábban az Albert-stadion, de ez sem lehet kifogás. Kecskeméten muszáj nyernie a Fradinak, mert különben nagyon felerősödhetnek a kritikák, és végleg elúszhat a kupaindulás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.