A dupla pont nyíltabbá teheti a Forma-1-et

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 11. 16:15
A hét végén rajtoló F1-es szezon legnagyobb változását a 25 év után visszatérő turbómotorok jelentik, ám az időmérő megreformálásával és a duplán számító idényzáróval is izgalmasabbá válik a sorozat.
Csanálosi Beáta

Gazdaságosabb technika

A csapatot a 2,4 literes V8-as motorok helyett idén már 1,6 literes V6-os erőforrásokat használnak. Ám nem ez az egyetlen technikai újdonság. A KERS (kinetikus energiavisszanyerő rendszer) ERS-re változott, mivel már nemcsak a mozgási (kinetikus), hanem a motor hőenergiáját is hasznosítja. Ez 80 helyett kb. 161 plusz lóerőt jelenthet.

Szabadabb ünneplés

Két változtatást a pilóták is kitörő lelkesedéssel fogadtak: az állandó rajtszámot és a szabadabb ünneplést. Továbbra is az aktuális címvédőt illeti az 1-es, a többiek pedig 2 és 99 között választhattak, s a sisakjukon is viselt szám egész F1-es pályafutásuk alatt végigkíséri őket.

A győzelmi ünneplést idén szabadabban kezelik majd a versenybírák, leintés után engedélyezett a gumiégetés a pályán, ha ez nem veszélyeztet másokat. Sebastian Vettelt tavaly az indiai futam után még megbüntették azért, hogy a célegyenesben köröket „rajzolt” az aszfaltra.

Szigorúbb büntetések

Idén már a kisebb kihágásokért is kiszabható időbüntetés, méghozzá öt másodperces. De büntetőpontok is adhatóak, s ha 12 összegyűlik, az a következő versenyről automatikus kizárást jelent.

A korábbi nyolc motor helyett idén már csak öttel gazdálkodhatnak a pilóták – a tartalék bevetése rajtpozíció-vesztéssel jár –, s a sebességváltót is öt helyett már csak minden hatodik nagydíj után lehet szabadon cserélni.

Izgalmasabb végjáték

Hogy egészen a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjig nyitott maradjon a küzdelem, az utolsó versenyért kapott pontokat megduplázzák, azaz a győztes 25 helyett 50 pontot zsebelhet be. Az időmérő edzéseket ugyanakkor úgy próbálják feldobni, hogy a rajtsorrendről döntő Q3 résztvevői egy plusz szett abroncsot kapnak, így már senkinek sem lesz érdeke a bokszban ücsörögni gumikímélés címszóval. Főleg, hogy a versenyen azzal kell rajtolniuk, amivel a Q2-ben a legjobb köridőt futották. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.