Miklós Edit miatt sírdogálnak a románok

Miklós Edit
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 19. 12:15
Ha a Román Olimpiai Bizottság ötlete meghallgatásra talál, úgy Miklós Edit nagyon sok pénzt fizethet vissza szülőhazájának, Romániának. Megy a hiszti a Szocsiban remeklő síző miatt.
Bors

Megfeküdte Octavian Morariu gyomrát Miklós Edit olimpiai sikere. A székely alpesi síelő – aki tegnap 34. lett óriás-műlesiklásban – a lesiklásban a hetedik helyet szerezte meg, ami minden idők legkiválóbb magyar eredménye a téli olimpiákon alpesi sízésben.

Morariu, a Román Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta a ziare.rom hírportálnak: a négy éve a román színeket magyarra cserélő csík­szeredai születésű versenyzőnő adja vissza azt a pénzt, amit a román állam Magyarországra történt áttelepüléséig a felkészülésére áldozott.

A sportvezető azzal vádolja Miklóst: elfelejtette, honnan indult. Morariu úgy véli, egyesek vádaskodnak, panaszkodnak, mi több, ujjal mutogatnak arra az államra, amely segítette őket.

A sportvezető hangsúlyozta: sokkal normálisabbnak tartja, hogy a románok a siránkozás helyett visszafizettessék az országukat elhagyó sportolókkal azokat a költségeket, amelyeket a román állam a felkészülésükre fordított. – Elvégre ez erkölcsi kérdés is – tette hozzá Morariu.

Mint ismert, az oroszországi bravúrral ismertté vált Miklós Edit korábban azt kérelmezte, hadd induljon magyar színekben, s bár ezt a románok igyekeztek megtorpedózni, a Nemzetközi Sí Szövetség végül a magyaroknak adott igazat, így a csíkszeredai hölgy már négy éve országot váltott.

Utálják egymást az orosz duó tagjai

Alekszandr Zubkov és Alekszej Vojevoda úgy nyerte meg a férfi kettes bobosok versenyét, hogy olyan rossz viszonyban vannak, nem is beszélnek egymással. Az orosz duón belüli döbbenetes feszültségre a mezőnyt jól ismerő Gyulai Márton szakkommentátor hívta fel a figyelmet, aki a Magyar Nemzet érdeklődésére megerősítette, a két versenyző ki nem állhatja egymást.

– Vojevodáról tudni kell, hogy valójában szkandervilágbajnok, olyan karja van, hogy Popeye hozzá képest sehol sincs. A szkanderozásból él, és nyilatkozta is, hogy az olimpia után kiszáll a bobból – mondta Gyulai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.