Félti csatárát Pintértől az újpestiek edzője

UTE
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 22. 14:15
Miközben bemutatta az Újpest öt új, teljesen ismeretlen légiósát, a csapat szerb edzője, Nebojsa Vignjevics bevallotta, Pintér Attila összetartásai csakis a szakember érdekeit szolgálják.
(turcsik)

Továbbra sincs teljes egyetértés a magyar élvonalbeli edzők és Pintér kapitány közt. Csütörtökön az egyik korábbi legnagyobb ellenálló, Szivics Tomiszláv kézfogással jelezte, hajlandó kompromisszumot kötni a válogatott főnökével, ám továbbra sem ért egyet mindenki Pintér missziójával.

Feltűnő volt, hogy az Újpestet egyik edzői megbeszélésen sem képviselte senki, ezért a Megyeri útiak tegnapi idénynyitó sajtókonferenciáján, ahol bemutatták az új téli igazolásokat, a Bors megkérdezte Vignjevics edzőt, milyen halaszthatatlan dolga akadt az adott időpontokban.

– Az első alkalommal még Szerbiában tartózkodtam, míg a legutóbbi találkozóra azért nem tudtam elmenni, mert azt későn jelezte a szövetség – magyarázta a szakember. – Hozzáteszem, korábban leegyeztettem egy időpontot a kapitánnyal Telkiben, amiért át kellett szerveznem egy csomó mindent, aztán az utolsó pillanatban Pintér úr lemondta a találkát. A szövetségi kapitánynak sokkal több ideje van, nekünk klubedzőknek viszont sűrű a programunk, de szívesen látom egy beszélgetésre Újpesten.

A szerb edző elárulta, hosszú távon szeretné segíteni a válo­gatottat, jövő hétfőn elengedi ­Simon Krisztiánt, de aggódik, hogy egy ilyen összetartáson megsérül a játékosa. – A kapitánynak két hónap alatt sem sikerült kitalálnia, pontosan mit is szeretne kiala­kítani a válogatottnál.

Nagyon örülök, hogy meghívta Simont, de meg kell értenie, hogy mi klubedzők nagyon aggódunk a sérülések miatt. Nekem úgy tűnik, őt ez nem érdekli, úgy fogja fel, hogy az összetartás a válogatott érdeke, miközben szerintem ez csak a saját érdeke – szúrt oda Vignjevics.

Az MLSZ részéről nem kívánták kommentálni az edző szavait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.