Ha nem is az első, de a lehető legkorábban elérhető repülőgéppel száguldott haza Amerikából Erdélyi Balázs. A négy éve a kaliforniai Stockton városában tanuló vízilabdázót meghívta a válogatottba Benedek Tibor szövetségi kapitány.
A hajdani egri pólósnak útiköltséget nem adtak, Balázs azonban saját zsebből azonnal kifizette a 150 ezer forintos jegyet. – Ennél jóval nagyobb áldozatra is hajlandó lettem volna – mondta a 13-6-os hazai sikerrel végződött magyar–amerikai meccs után a 24 éves játékos. – Csak álmaimban szerepelt a válogatott, a University of Pacific túl messze van. Szerencsére, a kapitány így is „ellátott” odáig, és felfigyelt az egyetemi bajnokságban lőtt góljaimra.
Erdélyi tavaly az Universiadén aranyat nyert Vincze Balázs csapatával, de Kemény Dénes korábbi kapitánynál is kerettag lett a „hihetetlenül jó szemű játékos”, aki azonban 2010-ben a pénzügyi, üzleti tanulmányokat választotta. Nem bánta meg, hiszen kiderült: Stocktonból is vezet út a világbajnok váloga-totthoz. Mellesleg elnyerte a Peter J. Cutino-díjat, a legértékesebb vízilabdázónak adható amerikai díjat.
– Sokat várnak tőlem a kinti csapatban, de azért nem félistenként néznek rám – folytatta Balázs. – Ott is fejlődik a póló, igaz, inkább az egyetemek között erős a rivalizálás. Végzős hallgató vagyok, ám módosítottam korábbi terveimet a vízilabda miatt, hiszen nem gondoltam volna, hogy újra az élvonalban szerepelhetek. Mindent bedobok majd annak érdekében, hogy futó kaland helyett tartós szerelem legyen a válogatottság, és a Világligában is szóhoz jussak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.