Elásta a csatabárdot Pintér és Szivics

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 21. 08:15
Egymás tenyerébe csapott Szivics Tomiszláv, a Diósgyőr edzője és Pintér Attila, a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya. A szakembereknek sikerült kompromisszumot kötniük.
turcsik

Sikeresnek vélte a tegnapi egyeztetést az NB I-es csapatok edzőivel Pintér Attila szövetségi kapitány. A szakember a tanácskozás után négyszemközt is váltott néhány szót Szivics Tomiszlávval, a Diósgyőr edzőjével, majd hangsúlyozandó, hogy nincsen köztük harag, egymás tenyerébe csaptak. Ez nagy szó, hiszen köztudott, hogy eddig nem cseresznyéztek egy tálból. Összegyűjtöttük, a szerb-magyar klubedző ho gyan változtatott a Pintérrel folytatott retorikáján az elmúlt hetekben.

Szivics beszól a kapitánynak 2014. január 11.

– Mi értelme volt így meghajtani ezeket a pihenőből viszszatérő játékosokat? – értetlenkedett a Nemzeti Sportban Szivics. – Néztem, hogy iramjátékon vesznek részt, és azt mondtam, te jó ég, csak meg ne sérüljön valamelyikük! Nem beleszólva a kapitány munkájába, de megmagyarázhatatlan ez a kemény kezdés. 

Arról nem is beszélve, hogy sehol a világon nincs ilyen, úgynevezett „öszszetartás”. Ha ez a magyar futball érdeke, akkor tessék, elengedem a játékosokat. Most még. De ha majd jön egy fontos bajnoki, és nekem idetelefonál valaki a szövetségből, hogy Pintér úr vinné teszttréningre a fiai mat, hát azt mondom: nem.

Szivics visszakozik  – 2014. január 14.

– Nekem jelenleg a DVTK a legfontosabb, ennek a klubnak az érdekeit kell védenem. Ha a játékosokat behívják a keretbe, annak örülök, mert a személyes sikerük mellett ez a klub sikere is – magyarázta az edző a klub honlapján. – Természetesen minden esetben az MLSZ rendelkezésére bocsátjuk őket, de a kommunikációnak kétoldalúnak kell lennie. Más csapat esetében is láthattuk, a külföldi edzőtábor ideje alatt Pintér Attila eltekint a játékosaik behívásától, mi csak annyit kérünk, hogy néhány kivételes alkalommal legyen tekintettel ránk is.

Szivics beáll a sorba  – 2014. január 20.

– Sikerült kompromisszumot kötnünk a kapitánnyal – jelentette ki tegnap a szerb-magyar szakember. – Elmondtam neki, hogy a Kádár Tamás, Elek Ákos, Futács Márkó trióról nem tudok lemondani kompletten, így utóbbi nem megy a következő összetartásra. Ettől függetlenül kötelességem támogatni Pintér Attilát, hiszen a nemzeti csapat jó szereplése közös érdek, klubunknak is fontos, hogy válogatott játékosaink értéke nö - vekedjék. Klubedzőként volt, hogy odamondtam Pintérnek, de az amolyan lélektani hadviselés volt a részemről, nincs harag!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.