Vádalkut kötöttek a bundaügy vezéralakjai?

bundabotrány
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 23. 10:15
A főügyészség semmilyen magyarázatot nem adott arra, miért nem került a vádlottak közé a nemzetközi meccseket elcsaló magyar bírók vezetője. Köpött, ezért megúszhatja a büntetést H. Gábor is.
s

Két nagy hiányzóval kezdődött a hazai bundaügy nemzetközi meccseket is érintő tárgyalása. A Központi Nyomozó Főügyészség nem vádolta meg a Törökországtól Argentínáig több helyen manipuláló bírói négyes játékvezetőjét, L. Kolost, illetve a fogadási maffia vezéralakjának tartott, a hírek szerint a finnországi szálakat kézben tartó H. Gábort.

A csaló „sporik” – L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás – a bűnszervezetbe beépülve járták a világot, és többek közt olyan nevetséges mozzanatok fűződnek a nevükhöz, mint a 103 percig vezetett Argentína–Bolívia U20-as barátságos meccs (melyet büntető döntött el, a bundázó megrendelők igényei szerint) vagy az Észtország–Bulgária felkészülési mérkőzés, melyen mind a négy gól 11-esből született.

A lapunk által a Fővárosi Törvényszéken megszólaltatott ügyvédek „sajátos ügyészi technikáról” beszéltek, ám részletekbe nem bocsátkoztak, mondván, a tárgyalás során igyekeznek kideríteni, hová tűnt a bírók főnöke. – L. Kolos valóban nem szerepel a vádlottak közt, ám ennek okáról nem adhatunk tájékoztatást – felelte Nagy Andrea ügyészségi szóvivő. – H. Gábor önként tárt fel olyan korrupciós bűncselekményt, amely még nem jutott a nyomozó hatóság tudomására.

A Siófok, a REAC és a Diósgyőr korábbi labdarúgója úgy igyekezett védeni magát, hogy válogatás nélkül „tüzelt” mindenkire, több olyan személyre is terhelő vallomást tett, akinek neve addig nem bukkant fel a bundaügy kapcsán.

H. ezzel elérte, hogy „csak” a REAC-os ügyben ül a vádlottak padjára, a büntetése minden bizonnyal a töredéke lesz annak, mintha a nemzetközi csalássorozat elkövetésével vádolnák.

Afrikában is manipuláltak

A bűnszervezet kétmillió euróval, azaz 600 millió forinttal fogadott a Lecce–Lazio olasz focimeccsre.

A vádirat szerint Afrikában is csaltak a magyarok.

Az elsőrendű vádlottat, a szingapúri T. S. Enget a távollétében vádolták meg.

Húsz tárgyalási napot tűztek ki 2014-re csak ebben az ügyben.

Az eddig hallgató K. Zoltán (képünkön) és L. Mátyás is kijelentette, kész vallomást tenni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.