"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a DVTK fiatal kapusa, Rakaczki Bence ma délután fél négykor hosszú betegség után elhunyt.
Percekkel ez előtt kaptuk a hírt, nem hittük el, hogy valóban megtörtént, de sajnos igaz. Információinkat megerősítette Dr. Nagy Kálmán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa is.
A Diósgyőr fiatal kapusánál 2012-ben diagnosztizáltak súlyos betegséget. Rakaczki Bence 18 évesen került be a DVTK felnőtt keretébe, és a diósgyőriek utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a csapat kapuját. A tehetséges kapus a bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig szomorú eredményt hozott: Bence leukémiában szenved.
Rakaczki Bence csak annyit kért a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan tették, amikor pályára lépett a meccseken.
Az újságíró kollégákat arra kérjük, hogy ne zavarják a Rakaczki családot. Pénteken 19 órakor a stadionnál néma megemlékezsét tartunk, ahol mindenki leróhatja a kegyeletét. A temetés időpontjáról és helyéről később értesítjük szurkolóinkat.
Bencét a DVTK saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában. Emlékét megőrizzük!"
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.