Vanessa Mae háromévesen kezdett zongorázni, ötesztendősen hegedülni, s alig tíz volt, amikor koncertet adott Londonban, a Royal Festival Hallban.
A törékeny szépség volt a világ legfiatalabb szólistája, akivel rögzítették a komoly hangszeres tudást igénylő Beethoven- és Csajkovszkij-hegedűversenyeket. A klasszikus és popzenét ötvöző stílussal futott be igazán, s mára 40 millió fontot (14,6 milliárd Ft) keresett fellépéseivel és lemezeivel.
Vagyis már eddig is lába előtt hevert a világ, ám Mae gondolt egyet, és most sportolóként szeretné kivívni rajongói elismerését. Ami félig már sikerült is, hiszen alpesi síelőként indulási jogot szerzett a februárban rajtoló téli olimpiára, méghozzá műlesiklásban.
– Nagy-Britanniában születtem, ám az angol olimpiai csapatba esélyem se lett volna bekerülni, így édesapám után Thaiföldet képviselem majd Szocsiban – mondta Mae, aki papája nevét használja majd a játékokon, így Vanessa Vanakornkét kell keresni az indulólistán.
Mae egyébként gyerekkora óta síel, így véletlenül sem csak celebkedni megy Oroszországba.
A téli olimpia sztárjai lehetnek még
Armin Zöggeler szánkós
Az olasz rendőrt sportága valaha élt legjobbjának tartják, s ha Szocsiban ismét dobogóra áll, ő lehet az első olimpikon, aki hat különböző játékokon érmet szerez. Eddigi gyűjteménye: két arany, egy ezüst és két bronz.
Jamaicai bobkettős
2002 után térnek vissza a játékokra a jamaicaiak, akik közül a pilóta, Winston Watt korábban három játékokon is indult. A karibi bobosok 1988-as calgaryi részvétele ihlette a Jég veled! című nagy sikerű filmet.
Ilhan Mansiz korcsolyázó
A 2002-es futball-vb-n előbb elődöntőbe rúgta Törökországot, majd a bronzmeccsen két góllal járult hozzá Dél-Korea 3-2-es legyőzéséhez, így igazi ikon lett hazájában. Autóbaleset vetett véget a karrierjének, s most szerelme, a szlovák pároskorcsolyázó Olga Beständigová oldalán szabadkártyára vár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.