A dél-amerikai Dakar-rali első napján még a verseny történetének legjobb magyar motoros és quados szakaszeredményét – 9. lett – ünnepelte Somfai Mátyás, most viszont kis híján az életét vesztette. Az Andokban kijelölt meredek útvonalon legalább negyven pilóta szenvedett sérülést, akadt, aki két-háromszáz méteres szakadékba zuhant, és több helyen a csontját törte.
Somfai szerencséjére még idejében le tudott ugrani a quadról, mielőtt a kanyar előtt megcsúszott, így csak a járgány végezte a meredély alján, ő kisebb zúzódásokkal – a jobb karját ütötte meg, ami csúnyán felduzzadt – megúszta. Ám álma, hogy célba érjen a versenyen, ezzel szertefoszlott.
– A történtek után egy órán át próbáltuk meggyőzni a szervezőket, indítsanak mentőhelikoptert, de azt mondták, mivel Matyi vészjelzője nem küldött jeleket, nem lehet komolyabb a baj. Nagy nehézségek árán megértettük velük, azért nem jelzett, mert a szakadékban megsemmisült – tájékoztatott a kaotikus helyzetről Pócsik László, a Sandlander csapatvezetője.
– Nehezíti a mentést, hogy autóval szinte megközelíthetetlen a helyszín, de az argentin hegyimentők is bekapcsolódnak a munkába. Szerencsére Matyi viszonylag jól van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.