A világbajnok német kézilabdázó 1979 márciusában a Tatabánya elleni kupameccsen ütközött Pánovics Lajossal, s olyan szerencsétlenül esett a földre, hogy kettős koponyaalapi törést és súlyos agysérülést szenvedett.
Deckarm 131 napig feküdt kómában, s bár nem épült fel teljesen, hihetetlen akarással küzd mindennap az újabb apró lépésekért egy normálisabb élet felé. Rendszeresen edzi testét: úszik, szobakerékpározik, falat mászik – persze segítséggel.
– Nem tudom elképzelni, hogy a sport nélkül, illetve anélkül a testi és lelkierő nélkül, ami az élsportolókat jellemzi, idáig eljutottam volna. Sőt azt sem, hogy még életben lennék – mondja a szavakat nehezen formálva a jövő vasárnap 60. születésnapját ünneplő egykori klasszis.
– Fontos, hogy még most is vannak céljaim, nagy álmom, hogy ne kelljen a tolószéket használni, egyedül sétálhassak és mehessek fel a lépcsőn. De ez nem csak nekem fontos. Tudom, példakép vagyok, vagy még inkább úttörő.
Természetesen a Bild újságírói nem elsősorban a közelgő születésnap miatt keresték fel Deckarmot, hanem azért, mert Michael Schumacher a sorstársa lett.
– Bátorság! Mindenekelőtt ezt üzenem Schuminak – mondta a korábbi kézilabdázó. – Ő nagy küzdő, nemcsak túl fogja élni szerencsétlen balesetét, de a legjobbat hozza majd ki ebből a szituációból, amit csak lehet.
Tesztelik az agyát
Még mindig nincs hír arról, mikor ébresztik fel a mesterséges kómából Schumachert.
A Focus Online viszont tudni véli, hogy a grenoble-i orvoscsapat jelenleg az expilóta agyát teszteli, hogy választ kapjon, melyik agyi terület s milyen mértékben sérülhetett meg. Ám hogy maradandó károsodást szenvedett-e a német legenda, csupán azután lehet biztosan megválaszolni, hogy magához tért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.