Sport

Bene síelés helyett tévézik Szocsiban

jk

2014. január 20. hétfő 08:15

Vancouverbe még versenyzőként, Szocsiba már az NBC tévétársaság munkatársaként jutott ki a téli olimpiára Bene Márton. Azért síelésre is futotta idejéből, átadás előtt próbálhatta ki az alpesi pályát.

Négy év után újra kijutott a téli olimpiára Bene Márton. Igaz, a Szocsiba szóló repülőjegyet sokkal könnyebben megszerezte, mint a van­cou­verit. Ráadásul még egy közepesnél valamivel nagyobb összeget is zsebre vághat a 2014-es téli játékok után.

De alaposan meg is kell dolgoznia a 27 éves fiatalembernek a hazai viszonyok között magasnak számító fizetésért. Bene Mártont a játékokat közvetítő NBC amerikai tévétársaság alkalmazta.

– Persze nem riporterként – mondta a Budapest Business Schoolt tavaly elvégző egykori olimpikon. – Az televíziósoknak szükséges felszereléseket állítjuk össze, afféle raktári munka, de nagy odafigyelést igényel a sok adminisztráció. Annál is inkább, mert már november elejétől kint dolgozunk, és áprilisig kell Szocsiban maradnom.

Eddig nem túl sok ideje volt körülnézni a játékok helyszínén, de azt ő is tapasztalta, hogy rendkívüliek a biztonsági intézkedések. Oroszország nem engedheti meg magának, hogy porszem kerüljön a gépezetbe. Mindenesetre a sok egyenruhásnál is furcsább, hogy a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiban napközben 10-15 fokos meleg van, míg például a síversenyek helyszínén, a negyvenpercnyi vonatozással elérhető hegyekben általában mínusz 5 fokos hideg.

– Néhány napja óriási élményben volt részem, kipróbálhattam a még lezárt alpesi sípályát. Beengedtek a területre, és egy kölcsönléccel két-három óra hosszat egyedül száguldozhattam. Mit mondjak, nem lesz könnyű dolguk a versenyzőknek. A női pálya utolsó kanyarja pedig a férfiaknak is igazi kihívás lesz.

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

vg.hu

Oltásra kötelezik a 18 év felettieket a szomszédunkban

metropol.hu

Megszakad a szív: konferenciabeszélgetés közben, 9 éves lánya karjai közt halt meg az anya

hirtv.hu

Megöltek egy embert a 16. kerületi Centenáriumi lakótelepen

szon.hu

Bogár sírt és remegett - A nyírvasvári férfi először nem akarta átadni a kutyát az állatmentőknek (videó)

origo.hu

Újabb szolgáltatás tette ki a szexmunkások szűrét

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Boldog vagyok, hogy magyar lehetek – Máthé Dominik

vg.hu

Jelentős magyar szerepvállalással bővül a sóparadicsom Szovátán

ripost.hu

Tragédia a sípályán: Pár perc alatt szörnyethalt az 5 éves kislány

borsonline.hu

Berobbanó hőség, korán érkező tél: kiderült, milyen időre számíthatunk 2022-ben

borsonline.hu

Komor figyelmeztetést adott ki a NASA: veszély fenyegeti a Földet

origo.hu

Hat kutya és változatos személyiségük - a kóborlótól a hercegnőig