50 évesen is rajtolna olimpián Pulai

Pulai Imre
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 13. 16:15
E héten kiderül, hogy 46 esztendős kenus olimpiai bajnokunk, Pulai Imre indulhat-e a szocsi téli olimpián szánkózásban. Pulai minden olyan viadalon jól szerepelt, amely alapján a Nemzetközi Szánkó Szövetség meghívhatja a játékokra.
(sz-ó)

– Nem egyszerű a harmincnyolc rajtoló közé bekerülni – mondta Pulai. – Hivatalos helyről nem értesítettek, ezért az oberhofi edzőtáborozáson megkérdeztem a németeknedzőjét, aki azt válaszolta, ameddig a válogatózás után náluk ki nem derül, melyik három szánkósuk startol, addig a teljes mezőnyről sem adnak felvilágosítást.

Pulai nem esik kétségbe, ha lemarad Szocsiról, akkor a 2018-as dél-koreai olimpián, ötvenévesen pattan szánkóra. Épp Koreában, 1988-ban indult első nyári olimpiáján. Végül elmondta, miért tréningezik Oberhofban. A nemzetközi szövetség előírta, csak az indulhat az olimpián, aki a rajt elôtti két hétben mindennap edz a jégkatlanban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.