Vettel dominanciáját új szabállyal törnék meg

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 11. 14:15
Úgy látszik, nemcsak a szurkolók és a pilótatársak unták idén Sebastian Vettel óriási fölényét, hanem a szabályalkotók is. Ezért jövőre dupla pontos zárófutammal akarják fokozni az izgalmakat.
cs

Óriási átalakuláson esik át a száguldó cirkusz 2014-ben, elég csak a turbómotorok visszatérésére gondolni, ám az utolsó pillanatban egy új módosításra is sor került, méghozzá nem titkoltan a Red Bull csapat uralmának megtörésére.

A zárófutamon mind a pilótáknak, mind az istállóknak dupla pont jár majd, aminek köszönhetően a vezetők reményei szerint egészen az idény utolsó köréig nyitott marad a bajnokság.

Persze Vettel idei szereplését tekintve Fernando Alonsón az sem segít, ha a német győzelem helyett kiesik Sao Paulóban, míg ő 50 pontot söpör be.

Viszont az előző tíz évben háromszor is beleszólt volna a végeredménybe a duplázás. Amelynek a legnagyobb vesztese kétségtelenül Lewis Hamilton, míg győztese Felipe Massa lett volna, hiszen a brit helyett a kis brazil je­gyez­hetne egy vb-címet a neve mellett, s akkor talán a Ferrari sem szabadul meg idén tőle.

A többieknél csak a meglévő elsőségek számában állna be változás: Schumit hatszoros, Alonsót és Vettelt háromszoros, míg Räikkönent kétszeres világbajnokként ünnepelnénk.

Az egyéb változtatások közül mindenki örömmel fogadta, hogy a kisebb kihágásokért sokszor túlzottnak tartott bokszutcaáthajtás helyett ezentúl öt másodperces időbüntetést szabhatnak ki a sportfelügyelők. De az állandó rajtszámok ötlete is sikert aratott, maximum abból adódhat gond, ha többen pályáznak majd ugyanarra a (kabala)számra.

Apa lesz

Szóvivője útján elismerte Vettel, hogy igaz a Bunte című lap híre: barátnője, Hanna valóban első gyermeküket várja. – Nagyon örülünk mindketten, de szeretnénk a boldogságunkat nyugalomban élvezni – közölte rajongóival a 26 éves német pilóta.

Egy kis matek

Az elmúlt tíz évben az új pontszámítás alapján három világbajnoki cím került volna máshoz.

2012: Sebastian Vettel helyett Fernando Alonso (Vettel 281, Alonso 278, a duplázott Brazil GP után Alonso 296, Hamilton 289)

2008: Lewis Hamilton helyett Felipe Massa (Hamilton 98, Massa 97, a duplázott Brazil GP után Massa 107, Hamilton 102)

2003: Michael Schumacher helyett Kimi Räikkönen (Schumi 93 pont, Räikkönen 91, a duplázott Japán GP után ­Räikkönen 99, Schumi 94)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.