Szalayék: irány Afrika!

Africa Race
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 28. 12:15
Útra keltek az Africa Race magyar indulói, az autós Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, valamint a kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió tegnap a Hősök terén búcsúzott az enyhe magyar téltől.
Bors

A csapat Saint Cyprien felé vette az irányt, ahol december 29-én tartják a gépátvételt, hogy aztán a mezőny áthajózzon Marokkóba, és kezdetét vegye a közel hatezer kilométeren át tartó száguldás, amelynek során Mauritániát átszelve Szenegál fővárosába, Dakarba érkeznek meg a szerencsések.

– Mindenképp vissza akartunk térni Afrikába, hiszen a Szaharában szerettük meg a sivatagi versenyzést – mondta Szalay Balázs.

– Hogy mi a célunk? Az, hogy a lehető legtöbb szakaszon a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser előtt végezzünk, már csak azért is, mert fogadtunk vele, na és mert az utóbbi négy Africa Race-t ő nyerte – mondta Szalay, aki azt is elárulta: nincs mitől félniük, hiszen minden országban a helyi hadsereg vigyáz a mezőnyre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.