Putyin hazudott az olimpia költségeiről

téli olimpia
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 30. 14:15
Vlagyimir Putyin orosz államfőn köszörüli a nyelvét a moszkvai gazdasági szaklap, a Vedomosztyi (nem lesz ebből bajuk?): azzal vádolják, meghamisította a közelgő olimpia költségvetését.
Bors

Mielőtt 2007-ben Szocsinak ítélték volna a jövő évi téli játékok rendezési jogát, Putyin 12 milliárd dollárra tette annak költségeit. Iszonyatos pénz, sokkolóan hatott sokakra, ezért az elnök egy minapi interjújában azt nyilatkozta: „sikerült a költségvetést 214 milliárd rubelre leszorítanunk”. Ez 7,4 milliárd dollárnak felel meg, azaz valóban jelentős spórolás lenne. Csak épp nem igaz.

A tekintélyes Vedomosztyi című gazdasági lap utánaszámolt a dolgoknak, s arra a következtetésre jutott, hogy Putyin számai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Ők úgy kalkulálnak, hogy az államfő által emlegetett összeg csupán a város és a versenyek helyszínei közötti vasúti és országúti kapcsolat kiépítését fedezte, a teljes összeg 50 milliárd dollár, azaz – kapaszkodjanak meg! – 11 billió forint lehet.

Persze – és ezt már a szintén komolyan vehető német Frankfurter Allgemeine Zeitung állítja – Oroszországban a hatalom és a korrupció kéz a kézben jár, az észvesztően nagy summa tekintélyes része kézen-közön eltűnt. Talán egy „pici” belőle éppen Putyin 40 milliárd dollárra taksált magánvagyonát gyarapította.

Egy biztos, egyelőre ő a vádló és nem a vádlott. Élő adásban rúgta ki az Orosz Olimpiai Bizottság alelnökét, Ahmed Bilalovot, személyesen őt téve felelőssé azért, hogy a síugrósáncok túl lassan, s az eredetileg tervezett összeg hatszorosáért készültek el. Maga Putyin szájából hangzott el ekkor a korrupció szó.

Ugyancsak költségnövekedést okoz, hogy a játékok biztonságára is lényegesen több pénz folyik el a tervezettnél: 37 ezer rendőr, 23 ezer civil vigyázza majd a rendet, s a katonaság részvételéről még nem is közöltek adatot.
Majd Putyin eldönti, hogy lehet-e.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.