Póth Diána: irány Malajzia!

Gyepes Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 07. 08:15
A korábbi Eb-4. műkorcsolyázó Póth Diána egy másodpercig sem hezitált, kövesse-e két gyerekükkel Malajziába szerződő férjét, Gyepes Gábort. Sőt már alig várják, hogy ott szilveszterezzenek.
cs

Miközben Gyepes Gábor már együtt is készül a maláj Sarawak Crocsszal egy indonéziai edzőtáborban, családja többi tagja a csomagolás lázában ég, hiszen hamarosan követik őt Kuchingba.

– Örülök, hogy Gábornak összejött még egy külföldi szerződés így a futballkarrierje vége felé – mondta Póth. – Malajzia ráadásul igazán izgalmas úti célnak ígérkezik. Amikor még csak az egyeztetések folytak, alaposan utánanéztünk a neten, sôt olyanokkal is beszéltünk, akik kinn éltek, és csupa pozitív benyomást szereztünk, épp ezért alig várom, hogy mi is mehessünk a gyerekekkel.

Dia a karácsonyt még itthon tölti, egyrészt mert a kicsik az otthonukba várják a Jézuskát, másrészt az ajánlott oltásokat is meg kell még kapniuk.  – Ha minden jól megy, a szilvesztert már együtt, Malajziában ünnepeljük. Kyrának majd keresünk egy ovit, Andrej pedig otthon lesz velem, hiszen ő még csak tizenhét hónapos. Igaz, nem bánnám, ha heti két-három órára ő is közösségbe mehetne, legalább ragadna rá az angol.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.