Nem enyhül Zácsik rejtélyes betegsége

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 03. 12:15
Ha a pénteken kezdődő szerbiai női kézilabda-vb-n aranyérmet szerez a magyar válogatott, tagjai 15 millió forint prémiumon osztoznak. Zácsik Szandra szereplése továbbra is kérdéses.
Sz. S.

A magyar szövetség a negyeddöntőbe jutást jelölte meg célként a tavalyi Eb-bronzérmes lányok számára, akik akár négy közé is kerülhetnek. Utóbbinak elengedhetetlen feltétele lenne Zácsik szereplése. Csakhogy a honi kézilabda legjobb bal oldali átlövőjét rejtélyes betegség gyötri.

A 23 éves FTC-játékost a kálváriájáról kérdeztük. – Kihagytam a múlt heti balmazújvárosi közös edzőtáborozást, mert Debrecenben és a fővárosban vizsgáltak az orvosok, ugyanis folyamatosan fáj a bal oldalam – mondta Zácsik. – A gond belgyógyászati természetű, nem tudják az orvosok, mi lehet a baj. Antibiotikumommal kezelnek, ami legyengít, és az edzéskihagyásom is jelentős.

Zácsik rejtélyes betegségéről Hajdu János szövetségi kapitány elmondta, az átlövőt eddig hét-nyolc orvos vizsgálta meg, és egyelőre nem tudja, játszhat-e a vb-n.
– Velünk tartott a szegedi edzőtáborba – mondta a szakember. – Azt szeretném, hogy pénteken utazzon velünk Újvidékre, ahol szombaton játsszuk az első csoportmeccset Csehország ellen.

Az eredeti forgatókönyv szerint 16 játékos tartott volna Szerbiába, ám a szövetség engedett, és közölte Hajduval: vigyen tizennyolcat, talán Zácsik sorsa is tisztázódhat a vb-rajtig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.