Magyar sportolók segítenek a bajban

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 18. 08:15
Karácsony közeledtével a sportolók többsége is próbál tenni valamit a nehéz sorsú gyerekekért. Akad, aki árverésre bocsátja az ereklyéjét, más a médiában kampányol a segélyszervezetekért.
Bors

Jó volt jónak lenni

A felajánlott tárgyak mintegy fele elkelt, így közel 100 millió forint gyűlt össze a december 15-ig tartó licitálás során a Jónak lenni jó kampány keretében. Az MTVA által indított akció idén a Katolikus Karitász javára gyűjtött támogatást. A felajánlott tárgyak között volt Storcz Botond kajak-kenu szövetségi kapitány idei vb-felszerelése, Erdei Zsolt bokszkesztyűje, Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált kardja, Buzánszky Jenő által dedikált futball-labda, valamint a 2009-ben elhunyt Ocskay Gábor jégkorongozó meze és lábszárvédője is. 

Kokó több vonalon fut

Kovács István egykori ökölvívó világ- és olimpiai bajnok a MOM Sport által szervezett ajándékgyűjtési akcióban is részt vett. Ennek lényege, hogy a sportlétesítmény angyali küldetést vállalt: állami gondozott gyerekek kívánságait igyekszik teljesíteni hétköznapi emberek és ismert sportolók által.

Kokó (jobbról a második) és 
a többi sportoló állami gondozott gyerekek kívánságát teljesítette, az egykori ökölvívó egy bokszkesztyűvel lepte meg az egyik kisfiút

Kokó egy kisfiú álmát teljesítette: bokszkesztyűt vitt neki. De a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet akciójában is részt vesz: az egyik rádióadó reggeli műsorában gyűjtött a gyerekeknek kedden reggel. Tavaly 15 millió forint gyűlt össze két óra alatt.

Kalapács alatt

Olimpiai és világbajnokokat mozgatott meg a Sportolók a beteg gyerekekért estély és árverés. – Húsz-harminc tárgy került kalapács alá – mondta Hajdú B. István, az estély házigazdája. – A legjobb helyre kerül a segítség, a rákos beteg gyerekek felét ugyanis a Tűzoltói utcai klinikán kezelik, a bevétellel őket támogatják a szervezők.

Szivós Marciék (jobbra), a világbajnokságot nyert pólós csapattagok által dedikált fotót ajánlották fel árverésre

A segítők között volt Szivós Márton és a vízilabda-válogatott, Berki Krisztián tornász, Vajda Attila kenus, a bokszoló Erdei Zsolt, a motoros Talmácsi Gábor, Imre Géza vívó és a sakkozó Polgár Judit is. 

Dakaros ajándék gyerekeknek

A január 5-én induló dél-amerikai Dakar-ralin rajthoz álló magyar Sandlander Team tagjai – Somfai Mátyás quados, valamint a Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós autós trió – egy versenyautóra szerelt kétméteres puttonnyal, valamint kisteherautóval szállítottak több mint 8 millió forint értékben karácsonyi meglepetéseket a Madarász utcai Gyermekkórház kis betegeinek és két fővárosi idősek otthona lakóközösségének.

Az autóversenyző Sebestyén (balra) és csapattársai játékokkal lepték meg a kicsiket a Madarász utcai kórházban 

– Két fiam van, át tudom élni azoknak a szülőknek a helyzetét, akiknek a gyermeke kórházban van – mondta Sebestyén, aki elárulta, a családok hétköznap­jaiba szerettek volna egy kis örömet csempészni. A boldog arcokat látva kijelenthető: sikerült.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.