A szemtanúk szerint gyanúsan csillogott Gyurta Dani szeme az 1500 gyors fináléja után. Nem csoda, hiszen végre testvére, Gergő is reflektorfénybe került aranyérmével. Mellesleg a fivérek sikerével egyesületük, az Újpest lett a legeredményesebb klub az Eb-n.
– Végre Gege is a dobogó tetejére állhatott, megérezhette a győzelem ízét, s ez legalább olyan fontos volt számomra, mint a saját sikerem – nyilatkozta a dániai Eb-n két aranyat szerzett Gyurta Dániel. – Ezek után joggal reménykedhetek benne, hogy Rióban is az öcsém lesz a szobatársam…
– Előrehoztuk a karácsonyi ajándékozást, nem csak magunknak és a szurkolóknak, de egymásnak és a családnak nyertünk aranyat – értékelte a dániai szereplését az ifjabb Gyurta, aki Széles Sándor mester segítőjének, Kovácshegyi Ferencnek is hálával tartozik, hiszen év közben a világ végére is elkísérte a versenyekre.
Egyébként a dániai Eb-n a férfiaknál a 200 méteres mell-úszásban, a nőknél 200 vegyesen született a legjobb eredmény, Gyurta Dániel, illetve Hosszú Katinka révén. Előbbi öt századdal maradt el saját világrekordjától, míg utóbbi minden idők második legjobb eredményét érte el augusztusi csúcsa után. Ezzel 5–5 ezer eurót (1,5 millió Ft) kaptak. Az éremtáblázaton Magyarország lett a második 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel a 22 medált szerzett Oroszország mögött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.