Szerelem repíti Radó Andrást

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 12. 08:15
Ő jegyzi a dobogós Haladás góljainak harmadát, két és fél hónapja új szerelem repíti, miközben úgy tartják, a magyar foci egyik legnagyobb ígérete. Még szép, hogy Radó András szerint kerek a világ.
S. T. R.

Nincs jobb kifejezés rá, lefocizta a Haladás a Ferencvárost az NB I legutóbbi fordulójában. A szombathelyiek gyönyörű támadásokkal jártak túl a fővárosiak eszén, olykor annyival gyorsabbnak tűntek, hogy a 0-3 még a Fradira nézve hízelgő.

Nem csoda, hiszen a vasi csatársorban ott találjuk a villámléptű Radót, aki a Puskás-stadionban ugyan nem talált be, ám csapata 24 góljából kilencet magára vállalt. A húszéves fiatalembert a meccs másnapján a telki edzőtáborban értük utol, az első kérdés nem is lehetett volna más: mi a Hali-­titok?

– Ilyet nem tudok mondani, ám az biztos, hogy egységes csapattá értünk, fiatalok és a rutinosabbak remekül kiegészítik egymást – kezdte a magyar U21-es válogatott Eb-selejtezőire készülő támadó. – Persze hogy ez a legszebb időszak a Haladás éle­té­ben, amióta a felnőtt együttes tagja vagyok, hiszen dobogós helyen állunk. A legutóbbi négy idényben nyolcadik lett a csapat, az a cél, hogy ezt felülmúljuk.

Gyanítjuk a hetedik pozícióval már nem igazán érnék be Szombathelyen, mint ahogy biztosra vehető, Radónak lesz erősebb csapata is a Haladásnál. Bár…

– Jól érzem magam a klubnál, és minthogy idény közben vagyunk, eszembe sem jut a váltás – tette hozzá a focista. – Ugyanakkor biztos vagyok benne, ha továbbra is így megy a játék, lesz lehetőségem feljebb lépni.

Radó András elárulta azt is, hogy negyed éve rátalált a szerelem, barátnője, Nati, ha nem is szakmabeli, de igazán sportos lány, a tánc és az aerobik-versenyzés mellett sportaerobik-oktatónak és testnevelő tanárnak tanul a Testnevelési Egyetemen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.