Széles Sándor beszólt Risztovnak

Risztov Éva
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 06. 08:15
Széles Sándor egy facebookos hozzászólással jelezte: továbbra is úgy véli, hogy egy olimpiai arany után az edzőnek is jár pár jó szó.
jk, tr

Risztov Éva a Facebookon tette közzé még tavasszal azt a fotót, amelyen látszik, hogy a tavalyi olimpián tíz kilométeres hosszútávúszásban aranyérmet nyert versenyző neve felkerült a Hajós Alfréd Uszoda dicsőségfalára.

A számtalan gratuláló üzenet, amelynek mindegyike csak Risztovot méltatja, elgondolkoztatta az úszónőt felkészítő edzőt, Széles Sándort és nem hagyta szó nélkül a versenyzőt istenítő gratulációkat.

– Debrecennek köszönjétek, edző nélkül érte el egyetlen olimpiai aranyát – írta Széles, aki lapunknak megmagyarázta, pontosan mit is gondol.

– Nem tagadom, még mindig van bennem tüske Risztovot illetően – kezdte a tréner, aki tavaly februártól egészen az olimpiáig készítette fel az úszót, három hónapig edzőtáborozott vele, és ha Risztov Debrecenben készült, akkor is Széles edzésterveit használta.

– Az, hogy ő nem köszönte meg a munkámat, szinte természetes, de hogy Debrecen városa is elment szó nélkül a közös munka mellett, fáj. Igazából arra a jelenségre akartam felhívni a figyelmet, hogy a mai világban már minden és mindenki, szülő, kabalaállat, időjárás fontosabb, mint maga az edző, aki valójában a siker kovácsa.

Széles elmondta, ő nem akar olyan edzőlegendává válni, mint Széchy Tamás volt, aki elvárta, hogy a középpontban legyen, de az mindenképpen méltatlan, ahogy manapság az edzőkkel bánnak.

– A tüske, ami bennem van, ott is marad, ennek ellenére persze sok sikert kívánok Risztov Évának – zárta mondandóját Széles –, remélem, bejönnek a számításai Németországban.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.