Nem csak Szepesi Niki vallott Kicsi bácsira

kihallgatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 26. 07:35
Órákon át faggatták a zsaruk Bacsa Istvánt, azaz Kicsi bácsit abban a szemérem elleni erőszak miatt indult eljárásban, amelyet az egykori úszó, Szepesi Niki könyve robbantott ki.
Győrik L. Ferenc

Július elején a Bors elsőként számolt be arról, hogy a rendőrség szemérem elleni erőszak miatt indított el­járást abban az ügyben, amelyet a volt válogatott úszó, Szepesi Nikolett könyve alapján, az úszószövetség „jelzésére” indíthatott a nyomozóhatóság.

A botránykötetben ugyanis az úszónő arról is írt: tizenkét éves korában a Bp. Spartacus egyik stábtagja szexuálisan zaklatta őt. A személyleírása alapján a klub egykori masszőre, Bacsa István, vagy ahogyan mindenki ismeri, Kicsi bácsi ismert magára. Tegnap reggelre meg is kapta az idézést a Teve utcai rendőrpalotába.

– Két órán keresztül faggattak egészen onnan, hogyan és mikor kezdtem el a szakmát. Most végre elmondhattam az én verziómat is – mondta a Borsnak Kicsi bácsi. – Ami azonban megdöbbentett, Szepesin és az unokahúgomon, Edinán kívül még egy meg nem nevezett, ismeretlen nő vallott ellenem a nyomozás során.

Ő szintén azt mondta, hogy csókolgattam a mellét, meg szopkodtam. Mindenesetre furcsa, hogy a rokonom, Edina a korábbiakkal ellentétben a rendőröknek már azt mondta: amikor ez történt, kétrészes fürdőruhában volt, nem pedig fehérneműben. Mindegy is. Nem értem, miért csinálták ezt az egész cirkuszt?! Hatvankét év munkáját így teszik tönkre – panaszkodott Kicsi bácsi, aki a kihallgatás során kizárólag szeretett feleségéért aggódott.

– Nem hagyhatom egyedül otthon, súlyos beteg. Most is más figyel rá. Számomra már csak ő a fontos ebben az életben – mondta Bacsa.

– Ügyfelemet tanúként hallgatta ki a nyomozó hatóság, így én, mint jogi képviselője nem lehettem jelen – mondta a Borsnak dr. Horváth B. Gábor ügyvéd. – Ügyfelem továbbra is állítja, nem követett el bűncselekményt – tette hozzá.

Hiába azonban a terhelő vallomások, a rendőrség feltehetően lezárja majd Kicsi bácsi „szexügyét”. Ugyanis, mint ahogyan arról lapunk korábban beszámolt, ha meg is történtek a lányok által elmondott esetek, már senki nem büntethető értük.

– A szemérem elleni bűncselekményért alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, az elévülés ennek felső határa, azaz nyolc év. Minősített esetben öttől tíz évig terjedő büntetés járhat érte, amennyiben a sértett nem töltötte be a tizenkettedik évét. Mindkét eset­ben el­évült már az cselekmény, azaz büntetésre nem lehet számítani – mondta a Borsnak dr. Bacsek György ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.