Kubica már kétszer fejre állt a héten

Robert Kubica
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 16. 22:15
Robert Kubicára rájár a rúd a Wales-ralin, a pénteki borulás után alig kalapálták helyre az autóját, tegnap még nagyobbat bukott a lengyel pilóta. Csodával határos módon sérülés nélkül megúszta.
cs

Miután megnyerte kategóriáját, a szezon végére a „nagyokhoz”, a rali-vb mezőnyéhez csatlakozott Robert Kubica, ám nem alakul valami szerencsésen walesi versenye. Az F1-es karrierjét is egy ralibaleset miatt elbukó lengyel pilóta két nap két fejre állást produkált. Még szerencse, hogy új navigátorával – a régi, Maciek Baran egyszerűen nem akarta mellette folytatni az autóversenyzést... – sérülés nélkül megúszták a bukásokat.

Kubica elismerte, az ő hibája volt, hogy lecsúsztak az útról, megcáfolva ezzel azt a feltételezést, miszerint az új segítő, Michele Ferrara vezette tévútra. A pilóta azt azért elismerte, lényegesen nehezebb számára, hogy az itinert már lengyel helyett olaszul hallja.

Egy biztos, Kubica csúnyán megtörte a Citroënt, így kér­déses, hogy a szerelők versenyképes állapotba tudják-e hozni a mai folytatásra. De még ha sikerül is, óriási időbüntetéssel kell számolnia a párosnak. 

Jobbulást, Kimi!

Miközben a Lotus csapat autója oldalán illedelmesen mielőbbi felépülést kíván a hátműtéten átesett – s a csapatot a rivális Ferrari kedvéért idény végén elhagyó – Kimi Räikkönennek, a vicces rajzairól ismert Grand Prix Toons olyan képet tett közzé ugyanezzel a jókívánsággal, amelyen a versenyzőtársak láncfűrésszel, bárddal, késekkel és fogókkal állnak a műtőasztalon fekvő beteg fölött. Vajon melyik „üzenet” áll közelebb az igazsághoz?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.