Kökény Roland a Paprika Tv-n sugárzott, Sztárséf című műsorban ragadott fakanalat és mutatta meg, hogy nagy klasszis a konyhában is! Roli a szerelmével, az írónő Szalai Viviennel állt a kamerák elé.
Az olimpiai bajnok híresen jó szakács, az edzőtáborokban is rendszeresen főz társaira, sőt a szerelmet is részben szakácstudományának köszönheti. Roland ugyanis az első randevúk egyikén úgy döntött: nem étterembe viszi el kedvesét, inkább maga főzi meg Vivien egyik kedvencét, a házias zúzapörköltet.
– A nagymamán tanított meg főzni, már kissrác koromban mellette lebzseltem, és ellestem a különböző fortélyokat – mesélte Roland a Borsnak.
– Épp a közelmúltban találtam meg egy kézzel varrott kis kötényt, amit a nagymamámtól kaptam, és az olimpiai ötkarika van ráhímezve. Húszéves darab lehet, a nagyi már akkor tudta, hogy két szenvedélyem van: a sport és a főzés. Ennek a többi kajakos nagyon örül, hiszen az edzőtáborokban ipari mennyiségben fogyasztják a főztömet, különösen a kukoricás zöldséglevesemet és a fűszeres húsaimat szeretik, de a legnagyobb sláger a harcsapaprikásom – tette hozzá Esztergom sportolója, aki a főzős műsorban a kukta szerepét bízta párjára, Vivienre. A szerelmesek nemcsak az életben, de a konyhában is megtalálták a közös hangot.
– Együtt is szoktunk főzni, de gyakran lepem meg Vivit valamilyen finomsággal. Szerencsére egyforma az ízlésünk, mindketten a húsokért, a fűszeres, magyaros, gazdagon fokhagymás ételekért rajongunk. A szombatokat mindig a piacon kezdjük, és utána isteni finomságokat reggelizünk – fejtette ki Roli, aki arra a kérdésre, hogy a szerinte akkor nemcsak a férfiak, de a nők szívéhez is a gyomrukon át vezet az út, nevetve ennyit felelt: – Erre mit mondjak? Vivivel fél éve nagyon boldogok vagyunk együtt, úgyhogy azt hiszem, tényleg megfőztem!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.