8 kilót pakolnak Jakabos Zsuzsára

hízás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 14. 10:15
Szigorú edzés- és táplálkozási program vár ­Jakabos Zsuzsannára. A csinos, Győrbe igazolt úszónak nyolc kiló izmot kell felszednie ahhoz, hogy dobogóra állhasson Rióban.
jk

Hízókúrára ítélte a mestere Jakabos Zsuzsát. Petrov Iván alig egy éve vette át a nemzetközi mezőnyben a legcsinosabbnak tartott – négyszeres Eb-ezüstérmes – úszó edzéseinek irányítását, és nagyszabású terveket készül megvalósítani.

Szerinte a három olimpián is megfordult úszó Rióban felállhat a dobogó valamelyik fokára. Igaz, ehhez még nyolc kilót híznia kell.

– No, meg rengeteget dolgoznia – folytatta a gondolatot a szakember. – Persze nem a hízáson, inkább az izomépítésen van a hangsúly, s ehhez táplálkozási szakember segítségét is igénybe kell vennünk. A szorgalmával és tehetségével nincs gond, de a mai élmezőnyhöz képest elég vékony.

A pillangóban és vegyesben jeleskedő Jakabos új fejezetet nyitott az életében, például azzal, hogy Győrbe költözött. Igaz, az ottani lehetőségek még nem versenyezhetnek a pestivel, de jövő augusztusra felépül az új uszoda.

– Három huszonöt méteres medence van a városban, a több hazai és külföldi edzőtáborozás idején pedig rendes versenymedencében készülhetünk. Zsuzsannának egyébként alig három hete műtötték a vállát, csak három-négy hét múlva kezdheti el a vizes edzéseket. Mellesleg komoly motivációs erőt jelenthet neki és nekem is, hogy Győrben komolyan támogatják a sportot, s a női kézilabdázás után előbb-utóbb az úszás is világszínvonalú lehet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.