Vettel egyszerűen zseniális. Lehet szeretni vagy nem szeretni a háromszoros Forma–1-es világbajnok német pilótát, ám butaság lenne elvitatni tőle, hogy a mai mezőny legjobbja. S nemcsak azért utasítja maga mögé a világot, mert neki van a legjobb autója, de azért is, mert mentálisan és taktikailag nagyon erős.
Ezt bizonyította be a szuzukai győzelmével, amely az előző négy futam diadalmenetével szemben egyáltalán nem volt sétagalopp. Vettel eleve csak a második rajtkockából indulhatott csapattársa, Mark Webber mögül, ráadásul be is ragadt a rajtnál.
A harmadik pozícióból startoló Romain Grosjean elhúzott mellette, és Lewis Hamilton is olyannyira a nyakára érkezett, hogy kettejük autója összeért, a Red Bull légterelője pedig kilyukasztotta a Mercedes hátsó kerekét, a britnek ezért később fel is kellett adnia a futamot. Grosjean egyébként olyan jól lőtt ki a Lotusszal, hogy az első kanyart már Webber előtt sikerült bevennie, így az élen a franciát az ausztrál és Vettel követte.
A verseny feléig a sorrend nem változott az élen, pár másodpercen belül követték egymást a versenyzők, a második kerékcserék előtt azonban hatalmas matekozás kezdődött. Webber váratlanul háromkiállásos taktikára váltott, Grosjean és Vettel viszont maradt a két kiállásnál. A német ameddig csak lehetett, kinn maradt a pályán, így a második kerékcserét követően még mindig a harmadik volt ugyan, de előzési távolságon belülre került a franciával szemben, míg az ausztrálnak még ki kellett állnia egyszer.
A feladat tehát adva volt Vettel előtt, meg kellett előznie a győzelemért Grosjeant, és ez magabiztos vezetéssel sikerült is neki. A harmadik kiállásából visszatérő Webber óriási nehézségek árán az utolsó pillanatokban szintén megelőzte a Lotus pilótáját, így a Red Bull kettős győzelmet ünnepelhetett.
Vettel idénybeli kilencedik, sorozatban ötödik győzelmét aratta, így már csak tíz pontra van szüksége a negyedik világbajnoki címéhez, ami annyit tesz, hogy a következő, Indiai Nagydíjon elég, ha az ötödik helyre behozza az autóját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.