Rosberg megkérte kedvese kezét

eljegyzés
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 24. 15:15
A Mercedes 28 éves pilótája, Nico Rosberg egy romantikus tengeri hajózáson kérte meg kedvese, Vivian kezét, akivel tíz éve alkotnak egy párt, s máris az esküvőjüket tervezik.
cs

Nem sokáig reménykedhetnek már Nico Rosberg hölgy­-rajongói, ugyanis a német autóversenyző hamarosan megházasodik. Választottja persze rég-óta ismerős lehet a sportág szurkolói előtt, hiszen a szőke belsőépítész már jó ideje együtt él Monacóban a pilótával, s ha csak teheti, a versenyhétvégékre is elkíséri.

Rosberg egyébként a nyílt tengeren húzott gyűrűt Vivian ujjára, és azt sem tagadta, hogy már foglalkoztatja az egybekelés gondolata. – Össze fogunk házasodni, hiszen minden tökéletesen működik közöttünk – mondta szűkszavúan a Bildnek Rosberg, ám a pontos dátumról és helyszínről hiába faggatták.

Pedig a száguldó cirkuszban szinte minden jól sikerült kapcsolatra jut egy válás, az utóbbi években Fernando Alonsónak és Kimi Räikkönennek is zátonyra futott a házassága, míg Nico csapattársa, Lewis Hamilton végleg szakított élete szerelmével, az énekesnő Nicole Scherzingerrel. Igaz, azért pozitív példa is akad, hiszen tavaly Romain Grosjean és Pastor Maldonado is elvette kedvesét, s már mindkettejüknél megszületett az első gyerkőc is. Talán Rosberg a babázást irigyelte meg…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.