Kórházba ment Gyurta Dani edzője

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 15. 09:15
Tavasz óta halogatta a műtétet Széles Sándor, Gyurta Dániel mestere. Most nem tűr további halasztást a beavatkozás, ma kórházba vonult az olimpiai és világbajnok úszó edzője.
j.

Kórházba vonult Széles Sándor. A félreértések elkerülése érdekében nem árt tisztázni, hogy az olimpiai bajnok mellúszó, Gyurta Dániel mestere nem állítólagos alkoholizmusa miatt szorul kezelésre. A barcelonai vb-ről sebtében hazaküldött úszószakember köldöksérve miatt fekszik kés alá.

– Kora tavasszal derült ki, hogy sérvem van, de a világbajnoki felkészülés hajrájában, az edzőtáborozások miatt nem tudtam, és nem is akartam kórházba menni – nyilatkozta lapunknak Széles Sándor. – Csak az a baj, hogy eredetileg azért választottam ezt az időpontot, mert a tervek szerint Dani most a rövid pályás világkupa-sorozaton versenyzett volna. Egy megfázás azonban keresztülhúzta a számításait, ezért nem utazott Moszkvába.

Így sem maradt Gyurta nélkül a moszkvai viadal, mert Dani öccse, Gergő rajthoz állt, és a harmadik helyen ért célba 1500 méter gyorson. Biztató kezdet, hiszen az orosz főváros után a Dubajban, majd Dohában folytatódik a sorozat.

– Gergő igazán kitett magáért, hiszen csak nemrég kezdte el az edzéseket, és jót tett az önbizalmának a dobogós helyezés – folytatta a mester, akit helyett néhány napig Virth Balázs dirigál Gyurta Daninak az uszodában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.