Boczkó Gábor a hokiütőt is ügyesen forgatja

párbajtőrvívó
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 16. 13:15
Szeret veszélyesen élni Boczkó Gábor. A világbajnok párbajtőrvívó szenvedélyes motoros, tíz éve beleszeretett a jéghokiba, és mostanában a thai-box-szal ismerkedik. A vívás és a gyereknevelés mellett.
jk

Majd tíz éve a kajakozók vitték jégre Boczkó Gábort. A Honvéd világbajnok párbajtőrvívójának annyira bejött a jégkorongozás, hogy azóta sem tud leszokni róla, rendszeresen jár a Megyeri úti hokipályára. Pedig mostanában elég elfoglalt, alig féléves Áron fiára is elég gyakran ügyelnie kell, hiszen párja, a Győri ETO-ban kézilabdázó Hornyák Ágnes is együtt készül már a lányokkal.

– Azért hetente kétszer Áron mellett is tudok időt szakítani a hokira – árulta el a vb-aranyérmes vívó. – Nem is hittem volna, hogy mennyi figyelmet követel magának egy baba, de a jégen ki tudok kapcsolódni. Igaz, elég sokba kerül győri otthonunkból feljárnom, de ennyi áldozatot meghozok a hokiért, s persze a vívásért. Még szerencse, hogy elég sok időt töltünk a tatai edzőtáborban, az csak egy ugrásnyira van Győrtől.

Boczkó barátja, az olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltán és társai biztatására 2004-ben lépett jégre először hokiszerelésben. A kajakozóknak afféle kiegészítő sportágként kötelező volt a korongozás, ennél jobb erőnléti edzés aligha létezik. – Pedig némelyikük még korcsolyázni sem tudott, míg nekem, balatoni gyereknek azért a kori nem volt újdonság. A hajdani válogatott hokis, Ancsin János pedig megmutatott néhány mesterfogást.

S hogy a jégen nagy a sérülésveszély? Boczkó másik szenvedélye, a motorozás sem sokkal biztonságosabb, de edzője már megszokta, hogy tanítványa veszélyesen él. Ehhez képest már semmiség az új hobbi, a thai-box. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.