Átok sújtja a győrieket

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 17. 09:15
Másfél hónappal a győri női kosárlabdázók két emberéletet követelő buszbalesete után rosszabbodott a helyzet a klubnál. Tegnap öten edzettek az Egyetemi-csarnokban.
szabó

November hetedikén a győri Egyetemi-csarnokban a Hat-Agro Uni Győr női kosárlabda-együttese orosz riválist fogad az Európaligában. Egyes – persze túlzó – vélemények szerint esetleg ki sem tud állni, hiszen annyi a betege, sérültje.

– Ez túlzás, mindenképpen játszunk – utasította vissza a feltételezést Szentendrei Áron, akit Fűzy Ákos szeptember hetedikei halála után neveztek ki vezetőedzőnek. – Nem elég, hogy a bombaerős címvédő Jekatyerinburgot fogadjuk, de a hadra fogható hat egészséges játékosom közül Dobos Ágnes nincs jól, a baleset során erős zúzódást szenvedett két ujja ismét fáj, ezért labdás edzés helyett egyelőre csak fut.

A tréner hozzátette, a szintén megsérült, a homlokán mély vágást szenvedett Mansaré Manty is edzésre jelentkezett, de tegnapra lebetegedett. Novemberben jön hát a címvédő, és az erre a derbire tegnap tréningező csapatba az öt ép játékos mellé beszállt hatodiknak labdát pattogtatni Barthalos István pályaedző is.

Szentendrei, aki a szeptemberi csapást úgy úszta meg, hogy Sopronban vett részt a 15 évesek válogatottjának összetartásán, viszont örömmel újságolta, hogy Csernus Imre pszichológus egyéni terápiája eredményes, hatékonyan feledteti a játékosokkal a tragikus balesetet. Tegnapi vadonatúj hír: a jövő héten két külföldi és egy magyar kosarast vásárol a Győr, s velük erősödik a sorscsapást elszenvedő klub.

– Ha majd mindenki gyógyult lesz, akkor is legfeljebb jövő februárra válik igazán ütőképessé a csapatom – tette hozzá Szentendrei, akinek feladata óriási, elvégre hat játékosa (Czirják Noémi, Koch Dóra, Milica Ivanovic, Pénzes Kinga, Samantha Mackay és az említett Mansaré) csak nyáron érkezett Győrbe, s egyetlen tétmérkőzést sem játszott a csapatban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.