Rooney, Suárez: betörték a csatárzseniket

Wayne Rooney
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 01. 23:15
Bár Luis Suárez és Wayne Rooney is megpróbált nyomást gyakorolni a klubjára az átigazolási szezonban, a Liverpoolnak és az MU-nak megvolt az ereje, hogy érvényesítse érdekét. Maradt mindkét csatár.
tn

Érdekes pár­huzam fedezhető fel a Liverpool és a Manchester United között, amely vasárnap délután 1-0-s rang­adót vívott egymással (a gólt Sturridge már a 4. percben megszerezte).

Gazdasági erejének és hatá­rozottságának köszönhetően mindkét angol óriásklub meg tudta tartani a nyáron elkívánkozó egy-egy sztárját. Jól ismert, hogy mit össze nem hisztizett a Liverpool legveszélyesebb csatára, Luis Suárez, csak hogy elengedjék az Arsenalhoz, amely 40 millió plusz egy fontot, vagyis több mint 14 milliárd forintot kínált érte.

A Pool jogászai azonban megvizsgálták az uruguayi tavaly augusztusban öt és fél évvel meghosszabbított szerződését, és nem találtak benne rögzítve kivásárlási árat, így Suárez hoppon maradt.

Hasonlóan járt Rooney is, aki a Chelsea-be vágyott. A londoniak először 26, majd 30 millió fontos, vagy­is 10,5 milliárd forintos ajánlatot tettek a támadóért, mindhiába, a United nem engedte. – Az azért mégsem járja, hogy egy futballista diktáljon egy olyan klubnak, mint a Liverpool – jelentette ki Brendan Rodgers, a Pool menedzsere.

– Az első pillanattól megmondtuk, hogy Roo­ney nem eladó, és ehhez tartottuk is magunkat – tette hozzá David Moyes, az MU menedzsere.

Az pedig már az edzők felelőssége, hogy csalódott játékosukból is kihozzák a maximumot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.